galéria megtekintése

Manipulált eredményekkel akartak villogni Szijjártóék – nem jött össze

18 komment

NOL

Felháborodott levelet kaptunk Szijjártó Péter külügyminiszter kabinetirodájától a mai online szavazásunk miatt. Amit előzőleg meghackeltek, ezért újra kellett indítanunk.

Ahogy azt olvasóink már megszokhatták, a NOL-on mindennap egy-egy aktuális közéleti témáról lehet szavazni; az eredményeket pedig közzétesszük a másnapi Népszabadságban.

A mai Poligráfban a Quaestor-ügyről kérdeztük olvasóink véleményét. A szerdai szavazás apropóját az adta, hogy a külügyi tárca azért helyezte el az Eximbank 18 milliárd forint értékű kötvényeit a Quaestornál, mert a cég ingyen vállalta a számlavezetést. Ezért azt kérdeztük olvasóinktól, elhiszik-e Szijjártóék ezen indoklását.

A szavazást azonban napközben ismeretlenek megpróbálták manipulálni. Észrevettük ugyanis, hogy jóval több szavazat érkezett, mint ahányan a cikkre kattintottak. Délutánig több mint 6250-en vettek részt a szavazásban, közülük csaknem hatezren egyetértésüket nyilvánították ki Szijjártóékkal, ezzel szemben alig több mint háromszázan felelték azt, hogy nem értenek egyet az indoklással.

 

Ezzel nem is volna gond, csakhogy a NOL belső (CMS) adatbázisa szerint ennél jóval kevesebb: összesen 1847 klikk érkezett a cikkre.

1847 alkalommal klikkeltek a szavazást tartalmazó cikkre, tehát nem jöhetett össze a 6 ezer szavazat
1847 alkalommal klikkeltek a szavazást tartalmazó cikkre, tehát nem jöhetett össze a 6 ezer szavazat

Ez azt jelenti, hogy valaki(k) egyszerre több alkalommal is voksolt(ak), méghozzá ugyanarról az IP-címről. Amit a rendszerünk elméletileg nem engedélyez (mindenki csak egyszer szavazhat), magyarán meghackelték a poligráfot. Emiatt úgy döntöttünk, hogy a szavazást újraindítjuk. Ezt 16:24-kor meg is tettük, a cikkben pedig erre a tényre fel is hívtuk olvasóink figyelmét.

A NOL belső statisztikái egyértelműen mutatják, hogy nem negyedannyian klikkeltek a cikkre, mint ahányan szavaztak
A NOL belső statisztikái egyértelműen mutatják, hogy csak kevesebb mint harmadannyian klikkeltek a cikkre, mint ahányan szavaztak
NOL

Azt nem tudjuk, hogy ki(k) próbáltá(k) meghamisítani a szavazás eredményét. Az viszont legalábbis figyelemre méltó, hogy a poligráf újraindítása után a következő levelet kaptuk, egyenesen a Külgazdasági és Külügyminisztérium kabinetirodájától:

"Tisztelt Szerkesztőség!

A Népszabadság online verziójának mai teljesítményét jól mutatják a következők:

Hazug kérdést tesz fel, hiszen az Eximbanknak nem volt 18 milliárd forint értékű kötvénye a Quaestornál.

Az Eximbanknak egyáltalán nem volt kapcsolata a Quaestorral.

Kötvényt pedig sem a KKM, sem a háttérintézményei nem tartottak a Quaestornál.

Aztán, amikor kiderül, hogy a szavazók a hazug kérdés ellenére is szavahihetőnek tartják a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, akkor „külsős manipulációs kísérletre" hivatkozva újraindítják a szavazást.

Szakmailag és emberileg is szép teljesítmény.

Üdvözlettel:

Miniszteri Kabinet – Sajtó/Cabinet of the Minister – Press Office

Külgazdasági és Külügyminisztérium/Ministry of Foreign Affairs and Trade".

A minisztériumban ezek szerint igen közelről követik a NOL-os szavazásokat, olyannyira, hogy még egy képernyőmentést (screenshot-ot) is mellékeltek a szavazás – számukra kedvező, csak sajnos manipulált – állásáról. Ami azért is árulkodó, mert a mentést még azt megelőzően végezték el, hogy újraindítottuk volna a voksolást. Ez azért is szokatlan, mert a szavazást csak este zártuk volna le, azt pedig elvileg a KKM-nél nem tudhatták (legalábbis nagyon reméljük), hogy újra fogjuk indítani a poligráfot. Tehát két eset lehetséges: a minisztériumnál rendszeresen dokumentálják a poligráf állását, vagy tudták/sejtették, hogy a szavazás számukra kedvezően fog alakulni.

A KKM-ben készült és lapunknak elküldött screenshot a (meghackelt) szavazásról, közvetlenül a voksolás újraindítása előtt
A KKM-ben készült és lapunknak elküldött screenshot a (meghackelt) szavazásról, közvetlenül a voksolás újraindítása előtt

Természetesen örömmel veszünk a KKM kiemelt figyelmét a szavazásaink iránt, feltéve persze, hogy nem „túl közelről” figyelnek. Azt pedig nagyon sajnáljuk, hogy a szavazás manipulálóinak nem sikerült meggyőzniük a közvéleményt a minisztérium úgynevezett szavahihetőségéről, de – ahogy mondani szokás – ilyen a popszakma.

A szavazást estig folytatjuk, és amennyiben nem észlelünk újabb gyanús beavatkozási kísérleteket (akár kormányzati, akár nem kormányzati érdeklődők részéről), az eredményt közzétesszük a csütörtöki Népszabadságban.

Végezetül ezt szeretnénk üzenni a KKM-nek:

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.