galéria megtekintése

Tovább dagad a Szeviép-botrány

3 komment


Tanács István

Szabó Bálint, a ki nem fizetett alvállalkozók képviselője MSZP-s politikusokra mutogat, és önkormányzati vizsgálatot követel a Szeviép Zrt. csődje következtében eltűnt 6,5 milliárd forint ügyében.

Volt némi kakaskodás a polgármesteri titkárság előtt, amikor a szegedi városházán a biztonsági őrök megakadályozták, hogy személyesen Botka Lászlónak adja át a Szeviép csődje és a ki nem fizetett alvállalkozók ügyében írt petícióját Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy a petíció eljusson Botkához
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy a petíció eljusson Botkához
Veres Viktor / Népszabadság

Szabó előzőleg sajtótájékoztatót tartott a városháza előtt, ahol elmondta: eredménytelen maradt a csődbűntettel megvádolt három egykori Szeviép-vezetőhöz intézett ultimátuma: ahogyan eddig, úgy most sem fizették ki a 433 hoppon maradt beszállítónak és kisebb építési vállalkozásnak járó 6,5 milliárd forintot. Szabó szerint a három vádlott közül kettő nem található – kényszerintézkedést kellene velük szemben alkalmazni, mert tartani lehet a szökésüktől vagy az elrejtőzésüktől.

 

Szabó Bálint a közgyűlés kezdetére időzítette fellépését: a petícióban azt kérte, hogy a közgyűlés alakítson vizsgálóbizottságot. Az általa képviselt vállalkozók ugyanis olyan uniós beruházásokon dolgoztak, amelyek a városban, vagy a város környékén valósultak meg, és e munkák ellenértékét nem kapták meg. Ha Botka László a kampányban beleszámolta az általa Szegedre hozott fejlesztések összegébe e beruházások összegét, akkor vállalja a felelősséget a város által favorizált cégcsoport által okozott károkért is – követelte Szabó Bálint. Név szerint is megnevezett több MSZP-s politikust, akiknek köze lehet az eltűnt pénzhez.

Végül sikerült átadni a petíciót - ha nem is közvetlenül a polgármesternek
Végül sikerült átadni a petíciót – ha nem is közvetlenül a polgármesternek
Veres Viktor / Népszabadság

Mivel a titkárság előtt a biztonsági őrök feltartóztatták, Vécsey Ágnesnek, a városháza szóvivőjének adta át a papírt.

A szóvivő is előre készült: már Szabó nyilatkozata alatt kiosztotta az újságíróknak a polgármesteri kabinet válaszát.

Ebben Szabó megnyilvánulásait botránykeltőnek, alaptalannak és hazugnak nevezik. Azt írják, a 30 milliárdos tömegközlekedési nagyprojekt munkáinak odaítéléséről az uniós szervek képviselőiből is álló bírálóbizottság döntött, nem a városvezetés. Ezen kívül nem volt más szerződés az önkormányzat és a Szeviép, mint önálló cég között. Szabó korábban jelezte: a szegedi fürdő építéséről szóló szerződést nem az önkormányzattal, hanem annak cégével írta alá a Szeviép. Más esetben pedig nem önállóan, hanem konzorcium tagjaként kapott feladatot a becsődölt cég.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Szabó Bálint korábban a Demokratikus Koalíció szegedi szóvivője volt, de az őszödi beszéd kapcsán a Heti Válasznak adott interjúja után, amelyben „Katalint, Ferencet és Imrét" vádolta a beszéd kiszivárogtatásával, kilépett a DK-ból. A polgármesteri kabinet közleménye a Fidesz-Jobbik támadásának nevezi Szabó ténykedését, és megemlíti, hogy a vádlottak közül P. Lászlónak a korábbi fideszes alpolgármesterrel volt közös cége, B. Sándor pedig a Közgép vezetőjének, Simicska Lajosnak lett a tanácsadója a Szeviép csődje után.

Szabó Bálint a sajtótájékoztatón elmondta: P. László nem menekült el a városból, hanem 8 órán át beszélgetett vele; sok mindent elmondott, és dokumentumokat is mutatott neki arról, hová került a ki nem fizetett pénz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.