galéria megtekintése

Szétverik az egész magyar piacot

A reklámpiac összes szereplőjét, a hirdetőket, a reklámügynökségeket és a médiumokat hozza nehéz helyzetbe az a kedden elfogadott törvény, amely 15 százalékban fixálja az ügynökségek jutalékát, és betiltja a bónuszok alkalmazását. Ez a jogszabály egyedül az állami hirdetéseket elosztó Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak előnyös.

A reklámadóval, valamint a reklámügynökségek tevékenységének szűkítését jelentő mostani törvénymódosítással a kormány hatalmas piacot rendez át. Tavaly 189 milliárd forintra emelkedett a hazai reklámköltés, ami 7,7 százalékkal haladta meg a 2013-as adatot. A televíziós hirdetési bevételek 50 milliárd forint körül alakultak, az interneten 47,3, a sajtóban 34,6 milliárd forint értékű reklámot helyeztek el.

Mostantól minden cég saját maga keresheti a neki való reklámfelületet
Mostantól minden cég saját maga keresheti a neki való reklámfelületet
Földi Imre / Népszabadság

A hirdetési piac eddig úgy működött: a cégek (kereskedelmi láncok, autógyártók) reklámügynökségeket bíztak meg azzal, hogy hirdetéseiket elhelyezzék a médiu­mokban (tévében, rádióban, újságokban és a közterületi plakáthelyeken). Azért bízzák ezt ügynökségekre, mert a hirdetések intézésére nem akartak külön apparátust fenntartani, másrészt a speciális szakértelemmel rendelkező cégeken keresztül tudták elérni a leghatékonyabban a megcélzott közönséget. Minden médiumnak alapvető érdeke volt, hogy az ügynökségek náluk helyezzék el a lehető legtöbb hirdetést, ezért jelentős összegeket fizettek vissza az ügynökségeknek. Ezt nevezik bónusznak, amelynek nagyságrendje 5 és 20 százalék között mozgott, mértéke a megrendelés nagyságrendjétől függött.

 

A médiu­mok az ügynökségekkel 3–6 hónapos szerződéseket kötöttek, így viszonylag biztonsággal előre tervezhették bevételeiket. Ezt a rendszert alakítják most át úgy, hogy a médiumok nem adhatnának vissza az ügynökségeknek bónuszt, és tizenöt százalékban rögzítenék a jutalékukat.

A piaci szereplők szerint több lehetetlen előírást tartalmaznak az új szabályok.

Az egyik ilyen, hogy a hirdetőnek a reklámot közzétevő médiumokkal kell szerződést kötnie, s köteles a szolgáltatásról kiállított számlát közvetlenül a reklámozó nevére kiállítani.

Emiatt a hirdetőknek ezentúl a reklámtevékenységük bonyolításához komoly apparátust kell fenntartaniuk, ez az első számítások szerint 10-20 százalékkal növelheti a marketingköltségeket.

Eddig az ügynökségek feladata volt ellenőrizni azt is, hogy az adott média a hirdetéseket a szerződésnek megfelelő időben, terjedelemben tette-e közzé. Ez az ügynökségi munka egyik legidőigényesebb része. Ráadásul számos idehaza működő multinacionális nagyvállalatot saját nemzetközi szabályzata kötelezi arra, hogy ügynökségek segítségét vegye igénybe a marketingkeret elköltésekor, sok esetben még azt is meghatározzák, hogy melyiket. A tulajdonosok így próbálják biztosítani, hogy a központi szakmai normák szerint költsék a cég pénzét, s a reklámbüdzséket ne használják saját zsebre vagy megvesztegetésre.

A törvénymódosítás mögött egyértelműen direkt politikai szándék húzódik meg.

Az elmúlt években több Fidesz-közeli, köztük Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó reklámcég milliárdokat keresett az állami hirdetések elosztásával. Részben az Orbán–Simicska-háború miatt hozták létre a Miniszterelnökség felügyeletével a Nemzeti Kommuniká­ciós Hivatalt, amely idén 25 mil­liárd forint állami hirdetés elosztását intézi. A piaci szereplők szerint a mostani törvénymódosítás

nem titkoltan abból a felvetésből indul ki, hogy nincs is szükség a reklámügynökségek piackutató, koordináló, ellenőrző munkájára,

hiszen az állami hirdetések esetében ezt a kormányzati apparátus is el tudja látni.

A politikát pedig nem nagyon érdekli, hogy a piaci cégek hogyan oldják meg a reklámozással kapcsolatos összes részfeladatot. A reklámcégek meggyöngítése, kiiktatása a rendszerből olyan politikai előnnyel is járhat, hogy a magyar médiumok közül

sokan közvetlenül a kormánynál fognak kilincselni

az állami hirdetésért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.