galéria megtekintése

„Szerintünk Orbán nem geci! Viszlát!” – így búcsúzott a Célpont stábja

34 komment


Bednárik Imre

Tíz évig bírták – ezzel indokolta felmondását a Hír TV Célpont című műsorának stábja.

„Szerintünk Orbán nem geci! Viszlát!” – ezzel a felkiáltással felmondott a Hír TV Célpont című műsorának teljes stábja.

Felmondásukat a Facebookon közzétett videóban jelentették be „Tíz éves a Célpont. Eddig bírtuk!” címmel. A mindössze 18 másodperces videóban Losonczi Kata riporter egy szánkóval a kezében azt mondja: „Köszönjük Szikszai Péternek. Eddig bírtuk.” Majd a stáb további három tagjával együtt szavanként közölték: „Szerintünk Orbán nem geci! Viszlát!”

 

Lelkiismereti okokra hivatkozva február 6-án nyújtotta be fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Egyes információk szerint azért távoztak, mert a médiabirodalom vezetője, Simicska Lajos azt kérte tőlük, hogy forduljanak szembe Orbán Viktorral. Ezt később Simicska cáfolta, s vulgáris szavakkal illette a miniszterelnököt, akinek szerinte köze lehetett a vezetők felmondásához.

Fájó búcsú Simicskától
Fájó búcsú Simicskától
YouTube

A távozó vezetők közül utóbb Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese posztján maradt, mert szerinte őt megtévesztették.

Best of Simicska

Február 6 – a nap, amikor Simicska Lajos ledobta a G-bombát. „Orbán Viktor áll a hátbatámadás mögött... Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja” – csokorba gyűjtöttük a volt Fidesz-pénztárnok legütősebb mondatait.

Simicska Lajos még február 6-án megvásárolta Liszkay Gábor tulajdonrészét a Hír TV-ben, amelyet régi bizalmasának, Fonyó Károlynak, a Metropol újság tulajdonosának adott tovább. Fonyó tulajdonrészt szerzett a Magyar Nemzet című napilapot kiadó vállalkozásban és a Lánchíd Rádiót üzemeltető cégben is.

Vajon hol köszön majd vissza a Célpont logója?
Vajon hol köszön majd vissza a Célpont logója?

A Hír TV-től még másnap rendkívüli felmondással távozott a csatorna óriásplakátokon, hirdetőoszlopokon is országszerte látható arca, Kovács Andrea. A népszerű műsorvezető a PestiSrácok.hu-nak megerősítette a hírt, de csak annyit mondott, hogy számára vállalhatatlan a fordulat.

Lázár berágott a Heti Válaszra

Ellenségesek vele és már jó ideje nem futtatják - panaszkodott a miniszterelnökség vezetője a jobboldali hetilapnak. A levelét itt olvashatják el.

A Facebookon egyébként sokan találgatják, hogy hol folytatja a Célpont stábja, lesz-e új műsoruk más csatornán. Több rajongójuk fejezte ki abbéli óhaját, hogy menjenek át az Echo TV-hez.

A Célpont videója láttán beindult az online mémgyár. Elsőként Szarvast ihlette meg a rendkívüli felmondás.

Egyengetett út

Ahogy arról már beszámoltunk, a Simicska-médiabirodalomtól távozó vezetőknek egyenes út vezethet az állami médiába. Lapunknak egy vezető fideszes politikus azt mondta: „nem fogják az út szélén hagyni őket”, hiszen bizonyították lojalitásukat a miniszterelnökhöz. Széles Gábor vállalkozó, az Echo TV és a Magyar Hírlap tulajdonosa „baráti kezet” nyújtott a távozóknak: ha akarnak, nála dolgozhatnak tovább.

Emlékeztetőül: március 15-én indítja új hírcsatornáját a közmédia, így az sem volna meglepő, ha a Célpont stábjának most felmondott tagjai ott bukkannának fel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.