Szerdán dönthetnek a West Balkán bezáratásáról

Szerdán születhet döntés arról, hogy bezáratja-e a terézvárosi önkormányzat a West Balkánt - erősítette meg kedden az MTI megkeresésére a kerületi önkormányzat sajtóirodája az InfoRádió azon értesülését, mely szerint a héten bezárathatják azt a szórakozóhelyet, ahol a szombati diszkótragédia történt.

Múlt szombat éjjel Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta. A történtek miatt a rendőrség öt embert vett őrizetbe és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap késő este tartott sajtótájékoztatóján a jelenlegi jogszabályok felülvizsgálatát, továbbá átfogó ellenőrzéseket ígért a szombat éjszakai diszkótragédiához hasonló esetek elkerülése érdekében.

Emellett összehangolt ellenőrzéseket is ígért a hasonló rendezvények helyszínein, amelyeket a rendőrök, a tűzoltók, a vám- és pénzügyőrség, továbbá a tisztiorvosi szolgálat munkatársainak bevonásával végeznek majd. "Ez még egyszer nem fordulhat elő" - szögezte le a miniszter, hozzátéve, hogy ennek érdekében hajtják végre az összehangolt ellenőrzéseket.

Hassay Zsófia terézvárosi polgármester hétfőn jelentette be, hogy több önkormányzat a hétvégi diszkótragédia nyomán közös felterjesztésben kezdeményezi a szórakozóhelyek működési engedélyének kiadását szabályozó kormányrendelet szigorítását. Fontosnak nevezte, hogy ne lehessen utólag beszerezni a szakhatósági engedélyeket, és így szervezni rendezvényeket.

Láng Zsolt fideszes országgyűlési képviselő hétfőn az MTI-nek azt mondta: már tavaly írásbeli kérdést intézett a szakminiszterhez a szórakozóhelyek 2009-ben "lebutított" engedélyezési eljárásával kapcsolatban, nehogy az "beláthatatlan következményekhez", "tragédiákhoz" vezessen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden közölte: az érintett tárcák bevonásával a következő napokban áttekintik, hogy az önkormányzatok és egyéb hatóságok éltek-e a törvényben biztosított ellenőrzési, szankcionálási jogaikkal.

A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség kedden indítványt tett a BRFK Bűnügyi Főosztályán kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt indult nyomozásban őrizetbe vett 5 ember előzetes letartóztatásának elrendelésére a bíróság felé"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.