„Szerdán vége lett a független magyar igazságszolgáltatásnak”

Az utolsó jogállami bástya, a független igazságszolgáltatás is áldozatául esett a Fidesz hatalmi törekvéseinek – állítja a MoMa, miután álláspontjuk szerint szerdán mindjárt két politikai indíttatású ítélet is született.
A sukorói földeladás kapcsán, valamint a két volt MDF-es vezető ellen az UD Zrt.-ügyben hozott bírósági ítéletek bizonyították, hogy az utolsó önálló hatalmi ág, az igazságszolgáltatás is áldozatul esett a hatalom kizárólagos megszerzésére törekvő Fidesznek. Azaz, az utolsó jogállami bástya is elesett – állítja közleményében Kajdi József, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnökségi tagja.

Állítja, hogy a Sukoró esetében az állítólagos bűncselekmény kísérlete miatt kiszabott megdöbbentően szigorú, négyéves szabadságvesztés, valamint az UD Zrt. lehallgatási ügyében Dávid Ibolyával és Herényi Károllyal szemben hozott elmarasztaló ítélet az ékes bizonyítéka az előbbi megállapításnak.

A Sukoró-ügyben Kajdi szerint az egymásnak gyökeresen ellentmondó szakértői vélemények ellenére, bűncselekmény hiányában született meg a minden valószínűség szerint politikai indíttatású ítélet. Az UD Zrt. esetében pedig azokat a személyeket ítélték el – fogalmazott –, akik egy olyan parlamenti párt vezetői voltak, akiket kívülről, titkosszolgálati eszközök felhasználásával akartak leváltatni.

Tanúvallomásában még a per során tanúként kihallgatott Boross Péter volt miniszterelnök is kijelentette, hogy a vádlottak helyén a tanúként meghallgatott személyek egy részének kellene ülnie – emlékeztetett a MoMa politikusa. Utalt rá, hogy erre a korábbi elsőfokú eljárásban meghozott felmentő ítélet is utalt.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.