galéria megtekintése

Valaki nagyon eltört a KDNP-ben

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 05. számában
jelent meg.


Ungár Tamás
Népszabadság

Szentesi Jánosné nyugdíjas, 65 éves, kétgyermekes asszony, korábban könyvelőként dolgozott. Július közepén a KDNP szigetvári szervezetének elnöki posztját hátrahagyva átlépett a Jobbikba. Pár nap múlva ő lett új pártja városi elnöke.

Az asszony a rendszerváltáskor kezdett politizálni, előbb a Politikai Foglyok Országos Szövetségében vállalt munkát, amit az indokolt, hogy felmenői – kulák minősítésük miatt – megszenvedték a múltat. A KDNP-be 1992-ben lépett be. A párt világnézete vonzotta a hívő asszonyt. Azt, hogy pártja együttműködött a Fidesszel, nem bánta, ám azzal nem értett egyet, hogy a KDNP – önállóságát feladva – mindenben kiszolgálta koalíciós partnerét.

Ennek ellenére Szentesi Jánosné megmaradt a KDNP-ben, csak – ahogy ő mondja –

eltört benne valami.

Aztán 2014-ben konfliktusba került pártja országos vezetésével. Ennek oka az volt, hogy a szigetvári KDNP nem támogatta a város fideszes polgármesterének, Kolovics Jánosnak az újrajelölését. Sok kérdésben nem értettek egyet Koloviccsal, azzal különösen nem, hogy a polgármester saját rokonait pénzes állásokhoz juttatta.

 

Mindezt Szentesiné elmondta a fővárosi vezetőknek, ám ők nem fogadták el érveit. A szigetvári kereszténydemokraták végül pártjuk tagját, Simon János alpolgármestert jelölték. Az ügyvédként dolgozó Simont támogatta a Jobbik is.

A kormánypártok októberben csúfos vereséget szenvedtek Szigetváron, és egy civil kör szerzett többséget a képviselő-testületben. Szentesiné nem a kormánypártok helyi sikertelenségével indokolja átlépését a Jobbikba, már csak azért sem, mert a Jobbik sem volt sikeres, hisz egyetlen jelöltet se juttatott be a testületbe. Az asszony így magyarázza átlépését:

– Szerintem nem történt meg a rendszerváltás Magyarországon, azt a Fidesz sem hozta el.

Sőt, a korrupció állami szintre emelkedett, és ez elviselhetetlen. Elszomorít a közmunkaprogram is, mert megalázza az embereket és nem hoz létre értéket. Csak arra jó, hogy javítsa a foglalkoztatási statisztikát.

Pártváltó. Szentesi Jánosné már a Jobbikban hisz
Pártváltó. Szentesi Jánosné már a Jobbikban hisz
Löffler Péter / Népszabadság

Szentesiné abban bízik, hogy a Jobbik képes lesz tenni a korrupció ellen. Azt a feltételezést cáfolja, hogy azért lépett át a Jobbikba, mert ott megígérték neki a városi elnökséget, a KDNP helyi szervezetét meg – az említett szembenállás miatt – úgyis lefejezi majd az országos vezetés. (Amúgy a KDNP-ben Simon János követte a poszton.)

Szentesinét azért választották meg a Jobbik városi elnökének, mert az addigi első ember nem akarta tovább csinálni ezt a munkát, s más jelölt nem volt. Azt egyébként a Jobbik megyei elnöke, Szőcs Norbert is elismerte, hogy

a párt vezető poszton káderhiánnyal küszködött Zrínyi városában.

Arra a kérdésre, hogy a Jobbik keresztényinek éppen nem mondható rasszista kijelentései zavarják-e Szentesi Jánosnét, az asszony azt felelte, eltűnőben vannak az efféle kijelentések, mert a Jobbik néppárt akar lenni, s egy néppárt nem lehet rasszista. Egyébként

az elnökséget csak fél évre vállalta,

ha nem tud együtt dolgozni a párttal, önként távozik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.