galéria megtekintése

Szennyvíz, penész, mocsok – végstádiumban a János pszichiátriai osztálya

15 komment


Danó Anna

Hogy lehet itt embereket tartani? – mutat az ötven körüli nő a Szent János Kórház közepén álló megroggyant épületre. Már innen, a járda mellől is az volna a korrekt válasz: sehogy. Belülről ez még egyértelműbb.

A ház sarkát, falát, vastag, frissen ácsolt gerendák tartják. Utóbb kiderül, hogy a ház megsüllyedt, azért van szükség az erős támasztásra, hogy a falak ne dőljenek ki. Beljebb kerülünk, a pszichiátriai rehabilitációs osztályra, ahol az asszony rokona fekszik. Csaknem naponta jön, és mint mondja: egyre elviselhetetlenebbek a körülmények:

„Előbb csak a falakat kellett megtámasztani, aztán megindult a víz is a plafonból. Az öreg ház ósdi csövei nem bírják a "széttartó falak" nyomását, törnek, repednek...”

És valóban ez a helyzet: a személyzeti ­WC-be, zuhanyozóba nyíló ajtó szemöldökfájából csöpög a víz, fölötte a falon, a plafonon, a nyílászárókon zöld- és feketepenész. Vastagon. A ­falak jó ujjnyira szétnyíltak, a csempe táblákban válik el a faltól. Az asszony szerint olykor-olykor lekaparják a penészt, de néhány nap múlva mintha ott sem járt volna senki. Az orvosok szobáját nemrég kellett lezáratni, mert már semmiféle civilizációs mércének nem felelt meg.

 

A betegágyakat el kell húzni a faltól, mert omlik a vakolat, és ez még a legkisebb probléma
Veres Viktor / Népszabadság

A betegtársalgóból nyíló férfi WC-ben a csészék fölött húzódó strangcső több helyen repedt, és mintha csak a természet űzne tréfát a szükségre szorulókkal, a szenny lé a csőből a csészére kuporodó nyakába csorog.

Nagyobb esőzésekkor a plafon is beázik, a vihar már régebben levitte a cserepet fölüle, ám hiába hívták a tetőfedőt, azt mondta: amíg a fal lent mozgásban van, a cserepek sem maradnak meg odafent. Mindez egy rehabilitációs osztályon, ahol heteket, nemritkán hónapokat töltenek el a betegek. Az egyes kórteremben nyolcan fekszenek. Ágyaikat elhúzták a faltól, mert a nedvesség miatt leomlotta vakolat, kitakaróztak a téglák.

Szűrővizsgálat

Lapunk a pszichiátrián látottak alapján megkereste az ÁNTSZ-t. Arról érdeklődtünk, hogy a pszichiátriai ellátóhelyek ismétlődő botrányaira tekintettel végeznek-e célvizsgálatot ezen a területen, van-e képük arról, hogy a legkiszolgáltatottabb betegeket milyen körülmények között látják el. A hivatal lapunknak azt írta: az ÁNTSZ éves munkatervi feladatának részeként a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak pszichiát­riai osztályán december 7-én tart (azaz éppen tegnap tartott) ellenőrzést. Ám annak eredményéről csak később, az ellenőrzés megállapításainak okiratba foglalása után ad információt. A válasz alapján az ÁNTSZ nem végez épületstatikai és -gépészeti vizsgálatokat, ez nem tartozik a hatáskörébe.

Az asszony szerint áprilisban Pesthidegkútról költöztették ide a betegeket: ott jobbak voltak a körülmények, az ápoltak kimehettek a kertbe, itt erre sincs lehetőség. Levegőzni, dohányozni a betegszobához tartozó berácsozott erkélyen lehet.

A dohányzók feje fölött, a rácson hónapok óta lóg egy pelenka, ha megáztatja az eső, csorog belőle a mocsok.

Az asszony elmeséli, hogy a pincét, ahol a terápiás foglalkozások zajlanak, többször elöntette a szennyvíz. Azzal búcsúzik: valamit kéne már valakinek csinálnia.

Ezt a főigazgató, Kázmér Tibor sem vitatja. „Fenntartói segítség nélkül biztosan nem boldogulunk” – mondja. A János kórháznak ezen a területén az elmúlt negyven évben átfogó felújítás nem volt.

– Szűkös lehetőségeink ­ellenére – mondja a főigazgató – szakembereink folyamatosan orvosolják a felvetődő problémákat, hiszen a kórház egész területén egyre-másra jelentkeznek csőtörések, dugulások, az elmúlt héten is minden napra jutott két-három ilyen eset. A gondot saját erőnkből nem tudjuk megoldani, s ez alapvetően nem is a mi feladatunk lenne. Jelentős javulást csak az intézmény teljes körű és átfogó felújítása hozhatna – állítja.

Az orvosi szobát nemrég helyezték használaton kívül
Veres Viktor / Népszabadság

Nekiszegezzük az asszony kérdését: hogyan lehet itt betegeket kezelni, gyógyítani? Kázmér Tibor erre annyit mond:

„Minden körülmények között a legjobbat nyújtjuk betegeinknek.”

Az ombudsman az év elején (Nemzeti Megelőző Mechanizmus néven) külön csoportot hozott létre, amelynek feladata, hogy a fogva tartási helyeken ellenőrizze a bánásmódot és a körülményeket. A fogva tartás fogalmát e csoport meglehetősen tágan értelmezi, mert a büntetés-végrehajtás intézményein túl ide sorolnak minden olyan helyet, amelyet az ott élők nem hagyhatnak el bármikor saját akaratukból. Eddig már több mint egy tucat helyet látogattak végig, köztük több pszichiátriai betegeket ellátó intézményt is.

A hivatal jelentéseiből az látszik: a János kórház pszichiátriájának körülményei nem egyediek, szinte minden eddig vizsgált helyen rosszak az infrastrukturális feltételek. A Merényi kórház szintén elfogadhatatlan körülmények között működő pszichiátriája azután kapott rendkívüli támogatást a felújításra, hogy két megrázó halálesetet követően a nyilvánosság tudomást szerzett az ottani, szintén katasztrofális állapotokról.

Akár még szuperkórház is lehet a budai épülettömb

A jövő év első harmadára készülhetnek el azok a munkaanyagok, amelyek nyomán kijelölhetik az új szuperkórház helyét – értesült lapunk. A 2016-os költségvetésben egymilliárd forintot különítettek el az intézmény előkészítésére. A fővárosi ellátások újraszervezésének fontos állomása a jövő heti kormányülés, amelyen döntenek a Sportkórház sorsáról. A tervek szerint az intézményt a jövő évi olimpia után új helyre költöztetik.

Amióta bejelentették, hogy a fővárosban új kórház épül, heves lobbizás indult meg. Tarlós István főpolgármester mindenképpen Budán, a János kórház–OPNI-tengelyben vagy attól északra, a III. kerületi Margit kórház területén látná szívesen az új ellátóhelyet. Wintermantel Zsolt újpesti polgármester viszont a Megyeri hídhoz közel. A II. és a XII. kerületi polgármester, Láng Zsolt és Pokorni Zoltán is a János kórházért lobbizik, 11 ezer támogató aláírást át is adtak az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak. Az ívet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára is aláírta.

A János kórház modernizálására az elmúlt években több terv és megvalósíthatósági tanulmány született, de a működő kórház átépítése anyagi és logisztikai szempontból is nehézségeket jelentene, mindennek ellenére – úgy tudjuk – komoly esély van arra, hogy a szuperkórház helye a Szent János Kórház lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.