galéria megtekintése

Balog: Kiraktuk a szennyest az ablakba

13 komment


Czene Gábor

Balog Zoltán: A kormány foglalkozik a problémákkal is
Balog Zoltán: A kormány foglalkozik a problémákkal is
Szabó Miklós / Népszabadság

Kiraktuk a szennyest az ablakba – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ezzel a kijelentésével igyekezett bizonyítani, hogy a kormány nem csupán sikerpropagandát folytat, hanem a problémákkal és konfliktusokkal is kész foglalkozni.

Balog minisztériuma elegáns helyszínen, a Művészetek Palotájában rendezett nemzetközi romapolitikai konferenciát. Az apropót az adta, hogy az Európai Bizottság magyar kezdeményezésre öt évvel ezelőtt fogadta el az uniós roma keretstratégiát, idehaza pedig megszületett a nemzeti társadalmi felzárkózási program. Örömmel nyugtáztuk, hogy végre akad olyan kormányzati rendezvény, ahol a színpadra – a magyar és roma zászló mellett – hajlandók kitenni az uniós lobogót is.

 

A miniszter közölte, hogy a kormány a jövőben is szeretne együttműködni az Országos Roma Önkormányzattal. Állítását kevéssé erősítette, hogy a kétnapos tanácskozáson az ORÖ egyetlen képviselője sem szerepelt a meghívott előadók között. Balog kitért arra is, hogy az Európai Bizottság – Csehország és Szlovákia után harmadik tagállamként – kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Balog Zoltán nem értette, hogy miért éppen most.

A másodikként felszólaló Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért és kultúráért felelős biztosa szerint jó lenne, ha „ideológiai gyanúsítgatásoktól, nagypolitikai utalásoktól" mentesen tudnánk megbeszélni a vitás kérdéseket. Sejthetően arra utalt, hogy a magyar kormány „Brüsszel bosszújának" tartja a kötelezettségszegési eljárás elindítását. Esélyünk csak az EU-val együtt van – fejezte be beszédét Navracsics.

Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, miniszterelnöki biztos végül tényleg nem volt jelen. A hír, hogy ő is felszólal majd, nagy felháborodást váltott ki a roma közéletben. Beharangozó cikkünkben arról írtunk: úgy tudjuk, a kormány részéről próbálták rávenni Farkast, hogy a botrányt elkerülendő jelentsen beteget, vagy valamilyen más indokkal maradjon távol a rendezvénytől.

„Minisztériumi források szerint" ellenben csupán arról van szó, Farkas Flórián megbízást kapott, hogy a következő kormányülésre prezentálja a kormány és az Országos Roma Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás eredményeit.­ Azért nem jött el a konferenciára, mert a prezentációra készül: ezt követően kiáll a nyilvánosság elé.

A rendezvény résztvevői közül többen arra készültek, hogy kitapsolják és kifütyüljék a miniszterelnöki biztost. Sajnálkozva vették tudomásul, hogy erre ezúttal nincs módjuk. A Romaversitas szórólapokat, stilizált 1000 forintos bankjegyeket osztogatott: az egyik oldalon Orbán Viktor szerepelt, a másikon a bohócként ábrázolt Farkas Flórián.

Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke Farkas Flórián nevében sajtótájékoztatót hirdetett, szervezőként a rendezvény egyik előadója, Járóka Lívia volt fideszes EP-képviselő nevét is odaírta. Járóka rossz néven vette, hogy Horváth­ a tudta nélkül bevonta a médiahekkbe. „Szerinted ez vicces?" – kérdezgette feldúltan Horváth Aladárt, aki próbálta bizonygatni, hogy ez csak egy tréfás performansz. Amíg ott voltunk, senkit nem láttunk nevetni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.