Szendi érsek kétmillió forintot adott az adósság elleni alapnak

Kétmillió forintot adományozott az államadósság elleni alapnak a nyugalmazott veszprémi érsek. Szendi József a pénz befizetéséről szóló utalványt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek nyújtotta át pénteken Veszprémben.

Az érsek elmondta, hogy a Számvetés című, három kiadást megért könyvéből származó teljes bevételét felajánlotta az alap javára. A 90 éves pap arra kérte Navracsics Tibort, hogy a könyvből juttasson el egy-egy példányt a köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek. Egy példánnyal a miniszterelnök-helyettest is megajándékozta.

Szendi József elmondta, hogy már május elején elhatározta, hogy jelentősebb felajánlást tesz az államadósság csökkentése érdekében, és azóta gyűjtötte erre a célra a pénzt.

Hozzátette: magas kitüntetést kapott az idén az államtól - a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét -, és úgy érezte, neki is adnia kell valamit.

"Ha kaptam valamit, akkor úgy érzem, kötelességem gyarapítani is a hazát" - mondta.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: csupán rövid ideje létezik az államadósság elleni alap, ám "jellemző módon azok támadják, akik előidézték az államadósságot, és azok fizetnek be az alapba, akik nem tehetnek erről az adósságról".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.