galéria megtekintése

Elegük lett az időhúzásból, lázadással fenyegetnek a budapesti szemétszállítók

5 komment


Szalai Anna

Sztrájkra készülnek a fővárosi közterület-fenntartónál, a cég vezetése nem válaszol érdemben a béremelést sürgető szakszervezet jelzéseire.

Erre a hétre adott határidőt a fővárosi szemétszállítók szakszervezete a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezetőségének a sztrájkbizottsággal való egyeztetésre. A munkáltató ugyanis eddig nem adott választ az érdekképviselet elégséges szolgáltatásról szóló javaslatára. Ha a cégvezetés továbbra is húzza az időt, akkor a vállalatnál működő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ) bírósághoz fordul – jelentette ki lapunknak Király András elnök.

Az érdekképviselet sztrájk esetén a hulladéktörvényben foglaltakból kiindulva csupán havária, baleset esetén biztosítaná a közreműködést, a szemetet nem szállítaná  el. A HVDSZ hónapokkal ezelőtt kezdeményezett munkaügyi vitát a béremelésről, illetve az Uniqa biztosítóval kötött szerződés felmondása utáni elszámolásról, de egy üzenetváltáson kívül nem sokra jutottak.

A szakszervezet szerint a cég fizikai dolgozóinak fizetése 6,7 százalékkal csökkent 2013 és 2015 között, miközben a versenyszférában 2016 elejére 16,4 százalékkal nőttek az átlagbérek. Ráadásul a kötelező csoportos biztosítás miatt havi tízezer forinttal csökkent a dolgozók cafeteriakerete. A szerződést a cégvezetés ugyan a munkavállalók kérésére felmondta, de az elszámolás, illetve a több százezer forintos befizetések visszafizetése még a dolgozók harmadát sem érte el.

 
FKF-dolgozók. Egyelőre felveszik a munkát
FKF-dolgozók. Egyelőre felveszik a munkát
Mediaworks

A biztosítási szerződést a szakszervezet egyetértésével kötötték meg a dolgozókra, s annak felmondása is a munkavállalók kérésére történt. A cégvezetés mindent elkövet a lehetőségekhez képest kedvező pénzügyi zárásra – válaszolta erre Csontos István vezérigazgató, aki szerint az évi 120 ezer forint visszaadása önmagában is 3,6 százalékos bérfejlesztést jelent. Az elmúlt években 4 százalékkal emelkedett az alapbér, a vezetői prémiumoknak csak a felét fizették ki, a többit a munkavállalók tavalyi karácsonyi jutalmába építették be. Csontos szerint az FKF dolgozói a versenyszférához képest is jobban keresnek. A fővárosi cégnél 276 ezer forint az átlagkereset, míg a versenyszférában 269 ezer.

– Nem üzengetni akartunk, hanem tárgyalni. A cégvezetés válaszában összemosta a cégvezetők és a hulladékrakodók bérét, így valóban tetszetősebb a szám – mutat rá Király András, aki szerint a cégvezetés továbbra is komolytalanul áll hozzá az általuk kezdeményezett munkaügyi vitához. A legutóbbi, múlt csütörtöki egyeztetésen azzal nyugtatták a szakszervezet képviselőit, hogy bizonyos munkakörökben bérrendezést terveznek. De azt még nem tudják, hogy ez mely munkaköröket érinti és milyen mértékű lesz.

Időközben a tulajdonos fővárosi önkormányzat is felvette a kapcsolatot az érdekképviselettel, de még a tárgyalások elején tartanak. A munkavállalók türelme azonban már nagyon megfogyatkozott, az elégedetlenségüket pedig csak fokozták a közterület-fenntartó kétes szerződéseiről szóló híradások.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.