Székházügy '93: 'Áder mentette meg Orbánt'

Nem kérdés, hogy Áder János pártkatona, államfőként nem fogja megtestesíteni a nemzet egységét – ezt Tóbiás József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Az MSZP frakcióigazgatója szerint nem véletlen, hogy rá esett a miniszterelnök választása, hiszen 1993-ban a székház-ügyben ő mentette meg Orbán Viktort, 2002-ben a választási vereség után ő tartotta egyben a Fideszt, 2005-ben kulcsszerepe volt a furcsa kimenetelű államfőjelölésben, és ő alkotta meg a kormánynak a választójogi törvényt, illetve az igazságügyi csomagot.

Az országgyűlési törvénnyel kapcsolatban azt mondta: a javaslathoz vasárnap délután érkezett egy 110 pontból álló módosító indítvány, amelyben megváltoztatnák a Költségvetési Tanács jogállását is.

A politikus elmondta: a módosító azt tartalmazza, hogy ezentúl a kormány év közben bármikor módosíthat a költségvetésen, és ha a változásokról nem mond véleményt a tanács, akkor azt úgy kell venni, mintha egyetértenének vele. Színházat hozott létre a kormány Költségvetési Tanács néven, kiüresítették a valódi súlyát – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.