galéria megtekintése

„Szégyelld magad, Hajdú Péter!”

3 komment

NOL

Személyes meghallgatással kezdődött, de alig tíz perc után a felek kibékülése nélkül véget is ért annak a magánvádas rágalmazási pernek az első tárgyalása, amelyet Hajdú Péter indított Puzsér Róbert ellen. A vádlott szerint a per valójában nem arról szól, hogy nevezheti-e valaki „klinikai pszichopatának” Hajdút, hanem arról, hogy egy „milliárdos oligarcha” használhatja-e furkósbotként az igazságszolgáltatást a személyes bosszúhadjáratára.

Mintegy 50-60 érdeklődő távozott csalódottan csütörtökön délelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróságról, miután a bíróság zárt tárgyalást rendelt el a Hajdú Péter kontra Puzsér Róbert rágalmazási perben. Más kérdés, hogy nyílt tárgyalás esetén sem lehettek volna elégedettek, lévén hogy olyan kicsi helyiségben tartották a tárgyalást, ahová még tízen sem fértek volna be. A tárgyalóterembe ezúttal csak a peres felek és ügyvédjeik léphettek be.

Puzsér Róbert ismertette a tárgyalóteremben elhangzottakat
Korponai Tamás / Népszabadság

Amúgy mind a két médiasztár késve érkezett, előbb a rágalmazással és becsületsértéssel vádolt Puzsér futott be, aki látva a hatalmas tömeget, előkapta a mobiltelefonját, és készített néhány selfie-t rajongói körében. Hogy az érdeklődők jórészt az ő szimpatizánsai voltak, abból derült ki, hogy a még nála is később érkező Hajdú Péternek többen is beszóltak a tárgyalóterem előtt ácsorgók közül. A bekiabálások közül a legvisszafogottabb az volt: „szégyelld magad!”

 

A producer, tévés műsorvezető Hajdú, illetve a rádiós műsorvezető, kritikus Puzsér háborúja több éve tart. Hajdú számos jogi eljárást indított Puzsér ellen, aki különböző internetes felületeken kemény kritikával, személyeskedő megjegyzésekkel illette a tévés producert, illetve annak műsorait. Puzsér Róbert tájékoztatása szerint jelenleg hét jogi eljárást folytat ellene Hajdú Péter, ezek közül három magánvádas büntetőper, a többi személyiségi jogi polgári per.

Hajdu Péter érkezik
Korponai Tamás / Népszabadság

A csütörtöki, mintegy negyedórás tárgyalást követően Hajdú – az újságírókat kikerülve – sietve távozott a bíróságról, míg a láthatóan feldúlt állapotban lévő Puzsér Róbert a kamerák kereszttüzében megpróbálta összefoglalni, mi is történt bent a tárgyalóteremben. Mint mondta, kísérletet tett a békülésre. „Közöltem Péterrel: hajlandó vagyok bocsánatot kérni tőle, és soha többé nem ejtem ki a nevét a számon, ha megfogadja, hogy a műsoraiban nem teszi árucikké a halálról, a testi fogyatékosságról, a gyászról, a nyomorúságról szóló témákat. Hajdú erre azt mondta: nem ő szerkeszti a műsorait, így ilyen ígéretet nem tehet.”

Morzsák a civakodásból

A felek jórészt 2013-ban foglalkoztak egymással a különböző fórumokon, olykor naponta üzentek a másiknak. Puzsér például egy írásában szarkupacnak, gátlástalan pszichopatának és civilizációs ártalomnak nevezte Hajdút. Utóbbi azzal vágott vissza, hogy ellenfelének az irigységtől fekélyes és torz a lelke, miközben egy antitelevíziós gyökér. Puzsér szerint Hajdú zavarosan makog, miközben egy gennyes kelés a civilizáció testén. Hajdú erre alávaló szarházinak, elfuserált képződménynek nevezte a kritikust, akinek „hájas, nagy valagát szét kellene rúgni".

Korponai Tamás / Népszabadság

Puzsér Róbert szerint Hajdú furkósbotként használja az igazságszolgáltatást a személyes bosszúhadjáratához. Ő legalábbis így értékeli, hogy (miközben már jó ideje nem foglalkozik a tévés producer kritizálásával) Hajdú újabb és újabb jogi eljárásokat indít ellene. „Ezt bizonyítja az is, hogy a jelenlegi perben is olyan, általam tett minősítéseket kifogásol, mint a klinikai vagy médiapszichopata. Csakhogy ezt már egy korábban lezárt ügyben a bíróság a véleménynyilvánítás körébe sorolta. Hajdút ez egyáltalán nem érdekli, újra és újra a bíróság elé citál.”

Puzsér szerint kizárólag a nyilvánosság védheti meg Hajdú támadásaitól. „Milliárdos oligarcha versus szólásszabdság, ilyen egyszerű a képlet” – zárta mondandóját Puzsér.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.