galéria megtekintése

Ételosztás Őszinte Szívvel - és romlott hússal

29 komment


Tanács István

Visszakértek tíz-, illetve húszezer forintot a 49 ezer forintos közmunkásbérből Orosházán olyan emberektől, akiket kiközvetítettek az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesülethez. Azt is állítják, ott romlott húst főztek a szegényeknek. Az egyesület elnöke tagadja a vádakat. A rendőrség nyomoz.

Vadászvacsorák, lakodalmak, pártrendezvények húsfőzője Ilyés Gábor, aki egyben a szép nevű Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület elnöke. Az egyesület két egyházi épületben adományboltot üzemeltet, egy gulyáságyúban pedig rendszeresen ételt főzött, és ingyen szétosztotta a szegények között. Az egyesületi elnök 2012-ben megkapta az Orosháza Városáért kitüntetést.

Az orosházi egyesület ételosztása Békéscsabán
Az orosházi egyesület ételosztása Békéscsabán
bekescsaba.hu

Idén február elején három hölgy azzal kereste meg Fetser János MSZP-s önkormányzati képviselőt, hogy közfoglalkoztatási szerződést kötöttek az orosházi önkormányzattal. Kiközvetítették őket dolgozni az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesülethez. Amikor eljött a fizetés ideje, akkor – elmondásuk szerint – Ilyés Gábor azt kérte tőlük, hogy az érettségivel nem rendelkezők a 49 ezer forintos közmunkás munkabérükből 10 ezer, az érettségizettek a teljes minimálbérből 20 ezer forintot adjanak át neki. A képviselő információi szerint egyikük ezt megtagadta, a másik viszont kifizette társa helyett is, hogy megtarthassák a munkát és a fizetés maradékát.

 

Azt is megtudta tőlük, hogy az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesületnél három másik érettségizett személyt is foglalkoztattak. Dolgozniuk nem kellett, talán másutt volt is valamilyen munkahelyük, de ide voltak bejelentve. Az Őszinte Szívvel-hez csak a fizetésük egy részét hozták el –, egyébként egy művészeti közalapítvány közvetítette ki őket az egyesülethez.

Az egyesületnél dolgozók elmondták, hogy az elnök rendszeresen oszt ingyenételt különböző közterületeken a szegényeknek. Ezek az ételek sokszor romlott húsból készülnek, amelyeket Ilyés Gábor különböző adományozóktól szerez be. Vagy már eleve romlottak, vagy a szakszerűtlen tárolás következtében romlanak meg.

Recept

Informátoraink szerint romlott húsból úgy kell ételt főzni, hogy előtte ecetes-szódabikarbónás vízben áztatják. Utána rengeteg fűszert kell rátenni, ami elnyom minden más ízt. Noha az adományozók adnak húst és kolbászt is, abból nem mindet lehet megtalálni a szegények levesében. Nagyon jól használhatóak a kocsonyás, ragacsos disznóbőrcafatok, amelyek sűrítik a levest és a hús illúzióját adják. A jótékonysági ételosztásokon tudomásuk szerint semmilyen hatóság nem ellenőrzi az ételek minőségét és származását.

Fetser János feljelentést írt az ügyről az Orosházi Járási Ügyészség vezetőjének. Jelezte, hogy a bejelentők szerint a Képessy utcai volt pártházban, amelyet Civil Ház néven az önkormányzat kedvezményesen az egyesület rendelkezésére bocsátott, az udvar hátsó részén lévő melléképületben azon a napon is nagy mennyiségű romlott húst tárolnak, amelyet közfogyasztásra kívánnak felhasználni.

Az ügyben nyomozás indult, és Fetser János információi szerint lefoglalták az egyesületnél lévő húskészleteket. A bejelentők állították, hogy a hús büdös, messziről érzik a szaga. Ám a nyomozás hirtelen lelassult. Egyrészt nem szivárgott ki hír arról, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálata mit állapított meg a húsról. Ilyés Gábor érdeklődésemre azt mondta: jelöletlen volt a hús, az tény, de szakszerűen tárolták, és „a főorvos úr" azzal nyugtatta őt, hogy ha lezárul a vizsgálat, újra főzhet a szegényeknek.

Az egyesület rendelkezésére bocsátott Civil Ház
Az egyesület rendelkezésére bocsátott Civil Ház
bekescsaba.hu

Ilyés Gábor szerint nem igaz, hogy visszakérte a közmunkásbér egy részét, aki ezt állítja, „azért teszi, mert megszűnt a munkaviszonya". Megkérdeztem, volt-e valamilyen dokumentum, honnan származott a lefoglalt hús.
– Megsemmisítésre került volna – felelte. – Nem volt jelölve, milyen dátumú az étel, de semmi baja nem volt. Korábban bejelentettem az állat-egészségügyi hivatalnak, az utóbbi időben már nem, de ennek nincs jelentősége, mert soha senkinek baja nem lett tőle. Mi gulyáságyúban készítünk ételeket. Forrón adjuk ki őket elvitelre. Én az életemből 15 évet szántam rá, hogy enni adjak a szegényeknek. Orosházán 250–400 ember jár rendszeresen az ételosztásra. Ezeknek az embereknek most nem lesz mit enni, pedig van olyan köztük, aki egész héten ezt az ételt ette.

– Önnek van kereső állása?

– Nincs. Főzni járok, télen disznót vágok. A szüleimtől kapok pénzt. Sok esetben a saját pénzemet is az ételosztásra költöm. Ha kell venni 10 zacskó borsot vagy köménymagot, megveszem.

– Fűszeresen főznek?

– Igen. Jóízűen. Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület eddig Orosháza büszkesége volt. Remélem, még ma is az.

Nyomozás

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától megtudtuk, hogy noha a február 15-i bejelentés után valóban indult nyomozás, azóta az a városi rendőrkapitányságról átkerült a megyei kapitányság bűnügyi igazgatóságára, ahol pedig a Békés megyei rendőrség kizárását kezdeményezték az ORFK-nál.


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.