Szegedi Tudományegyetem: a létszámleépítés nem segít

Ha tovább folytatódnak az elvonások, akkor működésképtelenné válhat az intézmény – nyilatkozta a Szegedi Tudományegyetem rektora. .

– Ha még több forrást vonnak el tőlünk, az a működésképtelenségbe taszít minket. Nem a szélére, hanem a kellős közepébe – fogalmazott Szabó Gábor, az Szegedi Tudományegyetem rektora a Delmagyar.hu mai írásában.

Mint ismert, az állam 7,3 milliárd forintot zárol az egyetemeknek járó központi forrásból, az intézkedés 814 millió forint minuszt jelent a szegedi egyetemnek. Szabó Gábor a szegedi lapnak azt mondta: mivel az év utolsó két hónapjában történtek a zárolások, hirtelen kell megoldást találni, ami nagyon leszűkíti a mozgásteret. Éppen ezért például a csoportos létszámleépítés nem oldaná meg a problémákat, hiszen ez esetben nagy összegű végkielégítést kellene fizetni. Költségvetésük egytizede dologi kiadás, azon sem tudnak spórolni. Szabó Gábor úgy fogalmazott: tavaly 1,2 milliárd forinttal csökkentették a dologi oldalt, amivel már „elmentek a falig".

Szerinte azonnali intézkedés szükséges, ami egyetemi épületek bezárását jelenti. A tavalyi, szénszünet néven elhíresült intézkedésünkkel 85,4 millió forintot takarítottunk meg. Most is hasonlóra van szükség, de azt még nem tudjuk, mennyi időre és mely épületeket kell bezárni – mondta Szabó Gábor.

Mint korábban beszámoltunk róla: a nagy egyetemek, amelyeket a legerőteljesebben érint a kormány év végi zárolása, egységesen eldöntötték, hogy december utolsó harmada és január második hete között bezárják kapuikat. Egyes intézmények esetében ez a kollégiumokra terjed ki, máshol a képzésnek is helyet adó épületekre. Utóbbi esetek azzal a következménnyel járnak, hogy az adott időszakban nem tartanak vizsgákat. Ez talán a legelkeseredettebb lépés, amit az érintett intézmények megtehetnek.

Az épületek bezárása drasztikus lépés, hiszen érinti a hallgatókat, az oktatókat, az összes egyetemi dolgozót, és áttételesen az egyetemi klinikák működését is. A december vége–január eleje épp a vizsgaidőszak közepére esik, így minden egyetemi polgárt kellemetlenül érint majd az intézkedés. A tervek szerint legfeljebb csak néhány kollégiumi szárnyat nyitnak meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.