Szegedi Csanád rabbihoz ment, és ellátogat Auschwitzba is

A volt jobbikos Szegedi Csanád felkereste Köves Slomó rabbit. Az EP-képviselő megerősítette információnkat. A Károly körúton, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) központjában péntek délelőtt találkoztak.

A Jobbik hivatalos magyarázata szerint Szegedi Csanádot nem azért szólították fel lemondásra, mert kiderült róla, hogy részben zsidó származású. Hanem azért, mert az országos elnökség bizonyítottnak látta, hogy Szegedi jogtalanul uniós forrásokat ígért egy férfinak, aki a zsidóságával zsarolta. Ugyanakkor Novák Előd alelnök egy belső használatra szánt levélben ezt írta Szegediről „Ha nem hazudik, ha nem titkolja el származását, akkor – szép dolog vagy nem, más kérdés – soha nem lett volna sem EP-képviselő, sem alelnök”. Szegedi Csanád megtartja EP-képviselői mandátumát, de a Jobbikból kilépett.

Szegedi Csanád gárdaegyenruhában az Európai Parlamentben
Strasbourg, 2009. július 14. SZEGEDI Csanád, a Jobbik új, magyar képviselője a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában vesz részt az Európai Parlament alakuló ülésén az EP strasbourgi üléstermében. Az európai parlamenti választásokat június első hetében tartották az Európai Unió tagországaiban. (MTI/AP/Lionel Cironneau)

A Köves Slomóval folytatott megbeszélésen Szegedi Csanád bocsánatot kért a zsidósággal kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaiért. Pontosabban: „ha az elmúlt években tettem bármi olyan kijelentést, ami megsértette volna a zsidó közösséget, azért elnézést kérek.”

Anyai nagymamája Auschwitzból, nagypapája (aki már nem él) munkaszolgálatból tért vissza. Családtagjaik nagy részét elpusztították a vészkorszakban. A nagyszülők saját lányuk, Szegedi Csanád édesanyja elől is eltitkolták származásukat: szerették volna megkímélni a traumatikus emlékektől.

A Köves Slomóval való találkozót Szegedi Csanád kezdeményezte. Nagyszülei ortodox zsidók voltak, esküvőjüket is ortodox rítus szerint tartották. Márpedig Szegedi Csanád az ortodox irányzat leginkább autentikus képviselőjének Köves Slomó rabbit tekinti:

„Bizonyos értelemben sorstársak vagyunk, hisz az ő nagyszülei is sokáig eltitkolták származásukat. Nincs közöttünk generációs különbség, úgy gondoltam, könnyebben szót értünk. Politikusként mindig is fontosnak tartottam a párbeszédet. Most, hogy szembesülnöm kellett zsidó felmenőimmel – amit egyáltalán nem bánok, hogy megtörtént – különösen fontossá vált a magyarországi zsidó közösség vezetőivel való kapcsolattartás.”
Szegedi Csanád továbbá elmondta: elutazik Auschwitzba, hogy lerója kegyeletét.

„Megdöbbentem” ­– idézi fel Köves Slomó, mit érzett, amikor Szegedi Csanád találkozót kért tőle. Rabbiként alapvető feladata – hangsúlyozza –, hogy mindenkit fogadjon, aki tanácsért, segítségért fordul hozzá.

„Azt kívánom neki, hogy képes legyen jóvátenni az elmúlt éveket. És ezt azzal tudja leginkább elérni, ha a családi gyökerek megismerésén túl mindent elkövet annak érdekében, hogy más emberek ne tévedjenek hasonló tévutakra. Szegedi Csanád története, sajnos, nem egyedi. A holokauszt után sokan döntöttek úgy, hogy eltitkolják zsidó származásukat. A zsidó vezetőknek minél nagyobb nyitottságot kell mutatniuk, hogy visszahozzák őket a zsidó közösséghez” – mondta Köves Slomó.

Bármilyen furcsán hangzik, az a politikus, akit nemrég még a szélsőjobboldal egyik vezéralakjaként ismertünk, az anyai ág miatt a zsidó vallási törvények szerint zsidónak számít. Elvileg akár hitközségi elöljáró is lehet belőle.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.