"Egy olyan, antiszemita retorikát alkalmazó párt vezetői közé tartoztam, amely félelmet és óriási társadalmi feszültségeket keltett."
A Köves Slomó-féle EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) székhelyén beszélgetünk, nemsokára Izraelbe utazik. Új ember született?
Nagyrészt igen. Amikor kiléptem a Jobbikból, skizofrén helyzetbe kerültem. Hatalmas feszültségek dolgoztak bennem. Aztán felismertem, nem feltétlenül kell mindent elvetnem az addigi életemből ahhoz, hogy képes legyek megérteni másokat. Az identitást, ahogyan az agyi kapacitást is, lehet bővíteni. Apukám anyai ágon régi nemesi család leszármazottja. Miért ne lehetnék büszke magyar és büszke zsidó egyszerre? Csak a szélsőjobboldalon hiszik azt, hogy a kettő kizárja egymást.
Mit őrzött meg a múltból? Megmaradt például a rovásírás iránti szenvedélye?
Annyira, mint korábban, nem. Ettől még egyáltalán nem fogom bánni, ha tizenéves korukban az én gyerekeim is meg fogják tanulni a rovásírást. Nem a rovásírással van a probléma, még csak nem is azzal, ha valaki kiteszi szobája falára Nagy-Magyarország térképét. Ez a történelmünk része. Azzal van probléma, hogy a szélsőjobboldal rátelepedett a történelmi szimbólumainkra, és olyan mögöttes tartalmat tulajdonít nekik, amitől borsózik az ember háta.
Az EMIH befogadta önt, de más hazai és külföldi zsidó közösségekben árulónak tartják. Ahogyan a Jobbikban is.
Hozzátehetjük még, hogy egyes zsidó közösségekben opportunista nácinak neveznek. Lehet, hogy a helyükben én is ezt mondanám magamról. Harmincéves koromig szélsőséges, egészségtelen radikalizmussal átszőtt életet éltem. Abban, hogy a szélsőjobboldal itt tart Magyarországon, nekem is nagy szerepem van. Nem tudom, és nem is akarom letagadni a múltam. Egy olyan, antiszemita retorikát alkalmazó párt vezetői közé tartoztam, amely félelmet és óriási társadalmi feszültségeket keltett.
A Magyar Gárdát létrehozó egyesület alapítója volt, a Jobbik alelnöke. Vona Gábor szavaival: „a párt ökle".
Aztán hirtelen megjelentem a zsinagógában. Teljesen érthető, hogy nem mindenki fogadott kitörő örömmel. Viszont úgy látom, ahogy telik az idő, egyre csökken a kételkedés velem szemben. Remélem, egyszer majd végleg elhalványul. Jelenleg tanulási fázisban lévő magyar zsidóként tekintek magamra.
Lassacskán két éve, hogy kilépett a pártból. A Jobbik szerint nem a származása miatt kellett távoznia, hanem azért, mert uniós pénzeket kínált annak, aki a származásával zsarolta.
Továbbra is fenntartom, hogy az erről szóló hangfelvétel összevágott, manipulált anyag volt. Több feljelentést tettek ellenem, vizsgálatok indultak, még a vagyoni helyzetemet is átvilágították. Tüntettek a házam előtt, kaptam fehér port borítékban, beszóltak az utcán. Volt minden. De mindazok a vádak, amelyekkel megrágalmaztak, alaptalannak bizonyultak. Az eljárások során nem találtak semmit, a hatóságok még odáig sem jutottak el, hogy a mentelmi jogom felfüggesztését kérjék. Megdöbbentő élmény volt számomra az a parlamenti frakcióülés, amit 2012 júliusában tartottak az ügyemben. Nem is frakcióülés volt, inkább szabadon engedett pszichoterápia, ahol mindenki elmondhatta a véleményét. Az egyik szakpolitikus közölte, még jó is, hogy kiderült a zsidóságom, a Jobbik legalább ki tudja védeni az antiszemitizmus vádját. Mások azonban nagyon ellenségesen léptek fel velem szemben. Emlékszem, egyikük kifejtette, hogy olyan vagyok, mintha az egri várban Jumurdzsáknak a gyereke lennék: a várvédők ellenállását gyengítem, bomlasztok.
Meglepődött?
Nagyon rosszul esett. Éveket szenteltem a Jobbiknak, teljes gőzzel építettem, pénzt raktam bele. 2003-ban a párttá alakuláskor léptem be. Nekem mindenem volt a Jobbik. Meglepődni azon lepődtem meg, hogy olyanok vágtak a fejemhez mindenfélét, akik jóval utánam érkeztek, és jórészt nekem köszönhették, hogy parlamenti képviselők lettek. Ezen a frakcióülésen kezdtem megérezni, milyen a barikád túloldalán lenni. Ha rólam, egy szélsőjobboldali idolról ezt gondolják, akkor mit gondolhatnak egy átlagos zsidóról vagy cigányról? Még durvább volt, hogy rájöttem: nagyjából én is így gondolkozom. Szembetaláltam magam saját magammal. Szembetaláltam magam azzal a gyűlölettel, amit én is gerjesztettem. Úristen! Engem nem ilyennek neveltek a szüleim, nem ilyen „Szegedi Csanádról" álmodtam gyerekkoromban.
De még ekkor sem jelentette be, hogy kilép.
A frakciótagok kiengedték a gőzt, abban állapodtunk meg, hogy minden megy tovább. Vona Gábor – feltételezem, ebbe a politikai hasznosság is belejátszott – nyilvánosan kiállt mellettem. Valószínűleg az lett volna a feladatom, hogy amikor például Gyöngyösi Márton zsidólistázós beszédet mond a parlamentben, elmagyarázzam a sajtónak, miért nincs ezzel semmi gond. Nagymamám akkoriban mesélte el, milyenek voltak a gázkamrák, hogyan veszítette el a rokonait, milyen érzés, hogy édesapjától nem tudott elköszönni. Addig a holokausztra úgy tekintettem, mint egy kicsit túltupírozott propagandára, amit nem kell annyira komolyan venni.
És akkor találkozom valakivel, a nagymamámmal, aki megjárta Auschwitzot, és arról beszél: lehet, hogy valakik szerint nem léteztek gázkamrák, de az én apámat, a te dédnagypapádat ott pusztították el. Mély lelki válságba zuhantam. Két héten keresztül egyszerűen nem tudtam aludni. A jövőn gondolkodtam. Hogyan tovább? Végül felhívtam Szabó Gábor pártigazgatót, és elmondtam, hogy ki fogok lépni a Jobbikból. Nem tudom összeegyeztetni magamban ezt az egészet. Vona Gáborral személyesen találkoztam, neki is elmondtam. Vona kérte, hadd hívja össze az elnökséget, és hadd szólítson fel engem az elnökség a mandátumom visszaadására. Rendben – mondtam –, nekem mindegy. Ha ő a saját tagságával szemben védeni akarja magát, legyen így. Összeült az elnökség, felszólított, hogy adjam vissza a mandátumomat, én meg erre azt mondtam, hogy kilépek a Jobbikból. Minden a Vona Gáborral egyeztetett forgatókönyv szerint zajlott.
Senki nem akarta maradásra bírni?
Több elnökségi tag próbált meggyőzni arról, hogy mondjak le az EP-képviselőségről, ugyanúgy megkapom a fizetésem, elalszik az ügy, utána visszatérhetek a politikába. De én már mindenképpen szakítani akartam. Anyukám egyfolytában sírt. Több évtizeden át őrzött titkára derült fény, nyilván felkavarta a téma. Apukám meg nem értette, miért akarok zsidó lenni. Mit csináljak, ha egyszer az vagyok? Nem volt könnyű időszak.
Miért pont Köves Slomónál kötött ki?
Véletlenül. Be kellett vallanom magamnak, hogy hiába végeztem történelem szakon, semmit nem tudok a zsidóságról. Először arra gondoltam, elég, ha veszek tíz-tizenöt könyvet. Aztán éreztem, hogy ez kevés: találkoznom kell egy autentikus személlyel, egy rabbival. Az interneten keresgéltem, és Köves Slomót „dobta ki a gép". Úgy vettem észre, ő a legnépszerűbb fiatal rabbi. Lehet, hogy másképp alakul az életem, ha elutasít. Nem így történt.
Tartja valakivel a kapcsolatot a „régi időkből"?
Nem, senkivel. A Jobbikkal és a jobbikosokkal mindenfajta kapcsolatot megszakítottam.
Pedig közös cégei is voltak a párt prominens politikusaival.
Vona Gáborral volt közös cégem, amely a Barikád újságot adta ki, és egy másik, Szabó Gábor pártigazgatóval. Az egyikből én szálltam ki, a másikból a pártigazgató. Az első könnyen ment, a második – a 95 százalékos tulajdonrészem miatt – kicsit bonyolultabb történet volt, hosszú hónapokig elhúzódott. Úgy intéztem, hogy ne legyen szükség személyes találkozóra Szabó Gáborral. Tőle is elfalaztam magam.
Kovács Bélát, a Jobbik EP-képviselőjét azzal vádolják, hogy az oroszoknak kémkedett. Elképzelhetőnek tartja, hogy megalapozott a vád?
Nem tudom. Ez olyan súlyú ügy, hogy felelőtlenség lenne találgatni.
A „keleti nyitás" jegyében a Jobbik fő csapásiránya Irán, Oroszország és Törökország. Van bármiféle tudomása arról, hogy a felsorolt országok valamelyikéből pénzelték volna a Jobbikot?
Azt egész biztosan nem lehet kijelenteni, hogy valamelyik ország kormánya támogatná a Jobbikot. Ha esetleg így lenne is, a finanszírozás olyan követhetetlen, konspiratív úton történne, hogy képtelenség lenne bizonyítani. Én csak arról tudok, hogy akad olyan Magyarországon élő iráni és török – vagy éppen orosz érdekeltségű – üzletember, aki adott már támogatást a Jobbiknak.
Összességében mennyi pénzről van szó?
Megérzésem szerint több tízmillió forintról. Hangsúlyozom, hogy legális magánadományokról beszélek. Nincs információm arról, hogy a támogatások mögött egy adott ország kormánya állna. Elvileg persze ez a lehetőség sem zárható ki. Hisz ily módon külföldről befolyásolni lehet egy párt politikáját.
A parlamenti választás előtt a Jobbik mérsékeltebb kampányt folytatott. Mi történt?
A Jobbik eredeti koncepciója az volt, hogy a magyarországi szélsőjobboldali tábort politikai értelemben lefedje. Ez a neonáciktól egészen a középosztály szélsőségekre fogékony rétegéig terjed. A Jobbik egymagában képtelen bekebelezni ezt a tábort, ehhez több szervezetre van szükség. Ha viszont a „hatvannégy vármegye", a Betyársereg, más szélsőjobboldali szervezetek és bizonyos szurkolói csoportok mind a Jobbik mögé állnak, akkor ezt a tábort a párt szavazóivá lehet tenni. Mit ad cserébe a Jobbik? Visszaoszt. A Jobbik közvetlen vagy közvetett módon támogat szélsőjobboldali rendezvényeket, sajtóorgánumokat és szervezeteket, így alakítja ki az érdekeltségi rendszert. A Jobbik erre alapozva a 2009-es EP-választáson és a 2010-es parlamenti választáson feltűnően jól szerepelt, de ezzel el is érte a maximumot. A Jobbikban is felismerték, hol a határ. Az arculatváltás 2010 óta érik a pártban. A mostani „cukikampánnyal" a Jobbik ugyanazt csinálta, amit a nyugati szélsőjobboldali pártok már régóta csinálnak.
Az arculatváltás tartalmi változást is jelent?
Szerintem nem. Ha Vona Gábor kölyökvizslás fényképét nézegetjük, akkor tegyük mellé Ágoston Tibor debreceni jobbikos képviselő „holokamuzós" szövegét. A Jobbik a modern marketing szabályait alkalmazva igyekszik szép csomagolásban eladni a rossz terméket. Azért sem gondolom, hogy a Jobbik tartalmi változást is el akar érni, mert nincs megüresedett hely a politikai palettán. Ha látványosan elindul középre, akkor komoly érdekeket sért. A Fidesz – ennek már vannak jelei – nem fogja engedni, hogy a Jobbik jelentősen elmozduljon a szélsőjobbról. Eddig csak azért engedte, mert kellett a kétharmadához a Jobbik erősödése. A „billegő körzetekben" megoszlottak a szavazatok a szélsőjobboldal és a baloldali ellenzék között, a Fidesz sok választókerületben viszonylag kis támogatottsággal is nyerni tudott. 2010-ben a baloldalnak nem volt ellenére a Jobbik erősödése, mert az MSZP ettől remélte, hogy sikerül megakadályozni a Fidesz kétharmadát. Ezt a pozíciót jól ki is használtuk abban az időben. 2014-ben a Fidesz egyáltalán nem támadta a Jobbikot. Most mindenfelől azt hallom, hogy hitetlenkedve próbálják megfejteni, mi a Jobbik titka. Nagyon egyszerű. A Jobbiknak nincs titka. A Jobbikot 2007 óta engedték növekedni.
Tényleg ennyire egyszerű lenne?
A vetélytársak is gyengék. Úgy elbaltázni egy választást, ahogy a baloldal tette, szándékosan sem lehet jobban. Hozzátartozik az is, hogy a Jobbik energiái és anyagi forrásai kőkemény részét fordítja a pártszervezésre. Kis falvakban a Fidesznek vagy az MSZP-nek jellemzően nincsenek alapszervezetei. A Jobbiknak ellenben vannak. Pici településeken is akadhat két-három jobbikos, aki bezsongat maga körül néhány tucat embert. Ha úgy tetszik: a Jobbiknak nem büdös a munka. A kampányban a baloldal is rádöbbent, hogy lakossági fórumokat kell tartani, mert a médiában korlátozottak a megjelenési lehetőségei. A Jobbik viszont folyamatosan kampányol. Velem annak idején megtörtént, hogy két és fél év alatt ötszáz előadást vagy lakossági fórumot tartottam. Találkoztam az emberekkel. Ezt nem lehet a kampányban pótolni.
Lejár a mandátuma az EP-ben. Mi lesz a folytatás?
Szívesen tartok rendkívüli osztályfőnöki órákat az iskolákban. Elmesélem a személyes élményeimet, szeretném, ha minél több tizenéves gyerek tanulna az én hibáimból. Ebből persze nem lehet megélni. Vállalkozások indításán töröm a fejem. Rengeteg ötletem van, majd kiderül, mi válik valóra.
Elárulja, hogy kire fog szavazni az uniós választáson?
Mindenképpen elmegyek, de még nem döntöttem el, melyik pártra szavazok. Ez a színtiszta igazság. Csak annyi biztos, hogy nem a Jobbikra.
