SZDSZ-es megyei elnök a BKV új igazgatósági elnöke

Pálmai Lászlót választották egyhangúlag a BKV igazgatósága elnökének a testület szerdai ülésén – értesült a NOL. A 36 éves közgazdász az SZDSZ nemrég megválasztott Jász-Nagykun Szolnok megyei elnöke, korábban a Jászkun Volán Közlekedési Zrt. igazgatósági tagja volt, amíg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által a nyáron igazgatósági-felügyelőbizottsági tagok létszámát húsz százalékkal nem csökkentette. Pálmai a MOL-nál is dolgozott kontrollerként, majd tendereztetési főmunkatárs lett.

A 15 év után felbomlott MSZP-SZDSZ-koaílcióban a szocialisták részéről az egyik válóok éppen a BKV it- és fb-tagjai körüli huzavona volt; a Fővárosi Közgyűlés október 12-én tárgyalt volna a delegáltak visszahívásáról, a Horváth Csaba leköszönő főpolgármester-helyettes által jegyzett üvegzseb-programot – amelynek ez is része volt – azonban az SZDSZ nem támogatta, így azt nem vették napirendre.

Akkor megszavazták viszont, hogy a szabad demokraták lecserélik az igazgatóságban és a felügyelőbizottságban ülő tagjaikat, Pálmai László így került akkor a testületbe. Elődje a korábbi fővárosi SZDSZ-es képviselő, Tóthfalusi György volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.