Száznapos hallgatás

Ma éppen száz napja annak, hogy Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár nem válaszol arra a levélre, amelyet a Magyartanárok Egyesülete (ME) és a Történelemtanárok Egylete (TTE) írt neki azért, mert „öncélú és politikai célokat szolgáló hecckampánynak” nevezte a tankönyvekkel kapcsolatos szakmai észrevételeket. Mi több, a kritikusokat azzal vádolta: az ellenzék mozgatja őket.

Czunyiné elődje, Hoffmann Rózsa utolsó intézkedéseinek egyikeként levélben azt közölte az iskolaigazgatókkal, hogy csak az állam által megvásárolt két tankönyvkiadó kiadványai, illetve az állam által fejlesztett kísérleti tankönyvek közül választhatnak. Csakhogy sorra derültek ki egyes régi és a frissen fejlesztett könyvek hibái. (A régi könyvekben fellelhető bakik jórészt azért nem derültek ki eddig, mert a tanároknak volt miből válogatniuk, és a színvonaltalan könyveket sokan kézbe sem vették.)

Miklósi László, a TTE és Arató László, az ME elnöke szakmai párbeszédet javasolt az ügyben.

– Korábban, az államtitkári kinevezésekor szokás szerint felajánlottam az együttműködésünket Czunyinénak, de arra a levelemre nem válaszolt. Azt csak udvariatlanságnak tekintettem. Ez azonban hivatalos megkeresés volt. A téma a tankönyvek megbízhatósága, ami tömegeket érint, tehát válaszolnia kellett volna – mondja Miklósi.

– Képtelenség, hogy egy köztisztviselő ezt megengedheti magának – közli Arató. – Ahogy eddig sem, a kormány mostantól sem kíván szakmai kérdésekben egyeztetni. Egy normális oktatási kormányzati munkában a kísérleti tankönyvek esetében különösen fontos lenne a szakmai egyesületek véleményének meghallgatása. Úgy fogott az állam tankönyvek fejlesztésébe, hogy uniós pénzből finanszírozott tananyagfejlesztéseket dobott a kukába. A kísérleti tankönyveket csak a szakmai viták lefolytatása után lehetne a gyerekek elé tenni. Jelenleg 1015 iskolában százezer gyereken kísérleteznek, ami bűn!

Arató úgy véli: az, hogy a köznevelésért felelős államtitkár immáron száz napja nem válaszol, vagy azt üzeni a szülőknek és a tanároknak, hogy a tankönyvek megbízhatóságát nem tartja problémának, vagy azt, hogy nem akarja vállalni a nyilvános párbeszédet.

Az érintettek Aáry Tamás Lajos oktatási ombudsman segítségét kérik az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.