Százhetvenmillióért szerzik be az országgyűlési őrök ruházatát

Várhatóan nettó 170 millió forintba kerül majd a 2013. január 1-jével létrejövő, 349 tagú Országgyűlési Őrség ruházata.

Az őrök zöld-fekete színű, bizonyos helyeken bordó díszítéssel ellátott egyenruhát viselnek majd – közölte csütörtökön az Országgyűlés Sajtószolgálata, amelyet annak kapcsán keresett meg az MTI, hogy az elmúlt időszakban több, az őrséggel összefüggő szerződés adatait is közzétették a parlamenti honlapon.

Az Országgyűlési Őrség gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat 2013. január 1-jétől az Országgyűlés Hivatala látja el, ezért a szervezet megalakulásával kapcsolatos kiadásoknak, így a ruházat beszerzésének fedezete is az Országgyűlés Hivatalához került.

Az őrség egyenruhája minden más fegyveres szervétől eltér majd formájában, kialakításában és színében egyaránt. A tervezést a honvédség és a rendőrség különböző szervezeteinek egyenruha-ellátásával, valamint hadtörténettel foglalkozó munkatársai, továbbá más szakértők is segítették – olvasható a sajtószolgálat tájékoztatásában, amelyben hozzáteszik: törekedtek arra, hogy az alapfelszerelés költsége ne haladja meg a más fegyveres szerveknél hasonló, reprezentatív feladatokat ellátó őrök ruházatára szánt keretösszeget.

Az Országgyűlési Őrség egyenruhája – írták – alapvetően zöld-fekete színű lesz, bizonyos helyeken bordó díszítéssel, az öltözetek pedig zubbonyból, nadrágból, valamint két garnitúra (vékony és vastag) alsó- és felső-aláöltözetből állnak majd. A többfunkciós egyenruhákból 390-et szereznek be, mindenki egy garnitúrát kap, továbbá rendeltek belőle 15 százalék tartalékot. Emellett méretre szabott társasági öltözetet is beszerez a hivatal. A díszelgési feladatokat is ellátóknak két öltönyt osztanak ki, a feladataikat döntően polgári ruhában ellátók viszont nem kapnak ilyen egyenruhát. Az őrség hivatásos állományának személyenként két – a feladataikat polgári ruhában ellátóknak egy – szolgálati gyakorló ruházatot is kiszállítanak.

A ruházatra fordított kiadások várhatóan nettó 170 millió forintot tesznek majd ki – közölték, jelezve egyúttal, hogy a parlamenti honlapon folyamatosan közzéteszik a beszerzéssel kapcsolatos szerződéseket. Az eddig nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy például a többfunkciós szolgálati ruházat összesen 68,5 millió forintba, a társasági egyenruhák 25,3 millióba, a szolgálati gyakorlóruhák 18,8 millióba, a pólók 9,3 millióba, a fekete férfi félcipők 6,6 millióba, az egyenruha-kiegészítők pedig 16,6 millió forintba kerülnek. Utóbbi tételből 9,8 milliót egy paszománykészítőnek fizet ki a hivatal.

A Belügyminisztériumnak a napokban közzétett rendelettervezete szerint az Országgyűlési Őrségnél az "objektumvédelmi feladatok ellátására rendszeresített szolgálati beosztások esetében az egészségi alkalmassági vizsgálatoknál férfiak esetében minimum 180 centiméter, nők esetében minimum 170 centiméter testmagasság a megkövetelt". Ezt a kritériumot azonban csak azoknál vennék figyelembe, akik a 2013. március 1-jét követően kerülnek be az őrségbe.

A parlament áprilisban az új országgyűlési törvény elfogadásával döntött arról, hogy 2013. január 1-jén létrejön az Országgyűlési Őrség, a házelnök irányítása alatt álló fegyveres szerv. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy az önálló költségvetési szervként működő őrségnek feladata lesz egyebek mellett a házelnök személyi védelme, az Országház és az Országgyűlési Irodaház biztosítása, tűzbiztonsági és protokolláris feladatok ellátása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.