Szanyi megúszta figyelmeztetéssel a patkányozást és a gój motorosokat is

Figyelmeztetésben részesítette az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa Szanyi Tibort szerdán. A párt európai parlamenti (EP-) képviselőjének a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt kellett a tanács előtt megjelennie.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy az MSZP etikai testülete megállapította, Szanyi Tibor szándékosan nem sértette meg a pártalapszabályt, ezért fegyelmi vétséget nem követett el. Hozzátette: Szanyi megkövette azokat, akiket cselekedetével megbántott, ezért az etikai testület úgy döntött, figyelmeztetésben részesíti a politikust, és arra kéri, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen ügyektől.

Az MTI kérdésére Budai elmondta, az MSZP országos elnöksége a nap folyamán szintén foglalkozik majd az üggyel. Egy másik kérdésre kifejtette, hogy a figyelmeztetést el kell különíteni attól az ügytől, hogy az MSZP-DK közös EP-delegációja élén történik-e változás. Ezzel összefüggésben - folytatta - az országos elnökség ajánlást fog megfogalmazni, mivel a delegációtagok maguk közül választják meg a vezetőt.

Szanyi szerda reggel megkövette mindazokat, akik „érzékenységéhez óvatlanul" közelített. Sajtónyilatkozatában a Demokratikus Koalíció kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, „teljességgel nyitott" bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.

Eredetileg az Index számolt be arról, hogy az MSZP EP-képviselője Brüsszelben látta vendégül a gój motorosokat, mert elbukott egy, az áprilisi parlamenti választásokkal kapcsolatos fogadást.

Az MSZP-s politikus szeptember 30-án az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, nem lát kivetnivalót abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. Szanyi elmondta, hogy bár valóban elvesztett egy fogadást a motorosok elnökével szemben, a meghívás civilként és családoknak szólt. A csoport 12 fős volt.

Az eset után Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese jelezte, hogy fegyelmi eljárás elé nézhet az EP-képviselő. A DK pedig azt kérte az MSZP-től, hogy váltsák le Szanyi Tibort az MSZP-DK közös EP-delegációjának éléről.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.