galéria megtekintése

Szanyi győztes pártot csinálna az MSZP-ből

18 komment


Bita Dániel

Bejelentkezett az MSZP vezetésére Szanyi Tibor, aki négy éve már próbálkozott, és akkor a szavazatok harmadát megszerezte. Ha egyedüli kihívó lesz, a Tóbiás Józseffel elégedetlen küldöttek voksaira most is számíthat. De úgy hírlik, a korábbi pártvezetők egy része Molnár Gyula volt újbudai polgármestert látná szívesen a szocialista párt élén.

„Egy dögös, győztes pártot fogunk csinálni az MSZP-ből, s ennek érdekében elindítottam pártelnöki kampányomat" – jelentette be a Tumblr közösségi oldalon Szanyi Tibor. Noha a szocialisták EP-képviselője ilyen direkten csak internetes követőit értesítette szándékáról, a sajtónak ugyancsak szombaton körbeküldött Apa, kezdődik! című írása is felfogható afféle elnökjelölti programként. Terveiről viszont csak a párt szombati választmányi ülése után beszélne részletesen. Bejelentkezését egyelőre a kihívott, Tóbiás József jelenlegi pártelnök sem kommentálta.

Szanyi Tibor az azóta elhagyott Jókai utcai pártszékház tetején. Jó kilátás?
Szanyi Tibor az azóta elhagyott Jókai utcai pártszékház tetején. Jó kilátás?
Népszabadság/archív

Az amerikai demokrata Bernie Sanderst és a brit munkáspárti Jeremy Corbynt példaként állító Szanyi szerint az európai szociáldemokrácia „súlyosan fertőzött a neoliberalizmussal", az MSZP-ről levált pártokra pedig kiváltképp igaz ez. „Ha valamiben újítani tudunk, az az újkapitalizmusnak, tehát a neoliberalizmusnak szóló hadüzenet megtétele" – állítja, hozzátéve: a szocialista párt „történelmi adóssága, hogy még nem lépett túl a magántulajdon szentségének zsolozsmázásán". Szanyi azt is szeretné elérni, hogy a minimálbér egyetlen európai országban se lehessen kevesebb az ottani átlagkereset kétharmadánál.
Írása jelentős része azonban már a párttagoknak szóló üzenet. Kezdve azzal, hogy: „jó alaposan frissítsük fel a többnyire sajnos ötlettelen pártvezetésünket!"

 

Bírálja az MSZP irányítóit, amiért „a ma székháznak nevezett templomainkat úgy hagyjuk magunk után, mint eb a könnyítését", és sürgeti, hogy „vegyük vissza a Népszavát az oligarcháktól!" Ellenzi az önálló arcél elvesztésével járó összefogást, helyette lokálpatrióta szervezetekkel működne együtt. A pártvezetésbe is sikeres helyi politikusokat ültetne, hangsúlyozva, hogy az csak csapatként működhet.

Szanyi nem először próbálkozik az MSZP vezetésének megszerzésével, és 2012-es kísérlete a maga nemé­ben sikeres volt: a küldöttek 31 százaléka támogatta ­Mesterházy Attila kihívójaként. Nagyrészt ennek az eredménynek – illetve az azt követő alkunak – köszönhette, hogy az MSZP EP-listavezetője lett.

Molnár Gyula hezitál
Molnár Gyula hezitál
Reviczky Zsolt

De amíg Mesterházyval jó viszonyt ápolt, így viaskodásuk is lovagias volt, a jelenlegi helyzetben ez nem egyértelmű: Szanyi többször összekülönbözött a Tóbiás-féle pártvezetéssel. Az elnök elhatárolódott tőle nyilatkozatai miatt, és akkor sem bánkódott, amikor Szanyit leváltották a magyar baloldali képviselők brüsszeli delegációjának éléről, miután egy látogatócsoport részeként a Gój Motorosok Egyesület tagjait is vendégül látta.

Szanyi bejelentkezése azért is érdekes, mert bár a Tóbiással szembeni bírálatok meglehetősen sűrűek­ a szocialistáknál, eddig egyetlen kihívó sem jelentkezett a június 25-én esedékes tisztújításra. Mesterházy többször kinyilvánította, hogy nem akar indulni az elnökválasztáson, és mások is kivárnak. Elutasította korábban az elnökjelöltséget a választmány élére pályázó Hiller István, akit pedig Mesterházy környezetéből is győzködtek.

Információink szerint a korábban Tóbiást támogató, de azóta csalódott egykori pártvezetők egy része most Molnár Gyulát hozná helyzetbe – a szűkebb élcsapatban, de akár a párt élén is el tudnák képzelni őt –, Ám egyelőre a volt XI. kerületi polgármester szándékai sem ismertek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.