Szalai Annamária szerint az internet nagyon veszélyes

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint a szülőknek nemcsak a valóságos, hanem a virtuális világban is védeniük kell a gyermekeiket, mert az interneten számtalan veszély leselkedik rájuk.

Szalai Annamária erről a közmédia napja elnevezésű rendezvényen beszélt szombaton a budapesti Millenáris parkban; a kötetlen beszélgetést a Kossuth Rádió a helyszínről élőben közvetítette.

Szalai Annamária
Szalai Annamária FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

A médiahatóság elnöke arra hívta fel a figyelmet, a szülőknek természetes, hogy a valóságos világban fogják a gyerekek kezét, és megkímélik a veszélyektől, ugyanakkor a digitális világba már teljesen védtelenül engedik el őket.

Szalai Annamária szerint a mostani fiatalok, az új generáció egy digitális univerzumba született, egy olyan labirintusba, ahol összevissza kalandozhat. Elmondta, a tapasztalataik és a felméréseik is azt mutatják, hogy a szülők alig kontrollálják a gyerekek internethasználatát, azt, hogy milyen tartalmakat érhetnek el. A médiahatóság adatai szerint a gyerekek átlagosan már 9 éves koruktól önállóan használják az internetet, a 9-16 éves korosztály 60 százaléka pedig már rendszeres internethasználó.

A médiahatóság elnöke úgy látja, nagyon sok veszély leselkedik a fiatalokra a világhálón. Szavai szerint ezért lenne nagyon fontos, hogy felhívják a figyelmüket arra: az nem valóságos, hanem virtuális világ, ahol a veszélyektől meg kell védeniük magukat.

Elmondta, Magyarország az internettartalmak szűrésével még nagyon elmaradt, bár már több szolgáltató is tett lépéseket.

Az NMHH elnöke emlékeztetett arra, hogy a fiatalok médiaértési készségének fejlesztése érdekében a hatóság is indított több programot. A H95 nevű projekt keretében egy médiaértést oktató központot alakítanak ki, ahol a gyermekek élményszerű, játékos formában ismerkedhetnek meg a média és a hírközlés világával.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a médiahatóság egy internet hotline oldalt üzemeltet, amelyen bárki bejelenthet káros és veszélyes oldalakat. Hozzátette: a bejelentések nyomán a hatóság eljár azért, hogy ezeket az oldalakat eltávolítsák az internetről, még akkor is, ha külföldi szerveren vannak.

Vannak olyan esetek...

Szalai Annamária közölte azt is, hogy a médiahatóság a tájékoztatáson túl segítséget tud nyújtani a bajba jutottaknak, és vannak olyan esetek, amelyeknek büntetőjogi következménye is van; e területen a hatóság a rendőrséggel már szerződést is kötött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.