Szakszervezeti integráció jöhet, de csak később

A három konföderáció korábban meghirdetett egyesülésére még várni kell ugyan, de a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) megtartja a jövő hétvégére meghirdetett kongresszusát – tájékoztatta lapunkat Pataky Péter elnök a szervezet elnökségi ülése után.
Az eredeti elképzelések szerint most döntöttek volna arról, hogy a versenyszférában működő Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, valamint a közszférában érdekelt Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) beolvad az új szervezetbe.

A SZEF azonban váratlanul visszakozott, így a korábban meghirdetett napirend felborult. Pataky elmondta: a kongresszuson meg kívánják tárgyalni, milyen feltételekkel zárható le az integrációs folyamat – amit elviekben mindenki támogat –, és milyen feladatokat kell ehhez elvégezni. Maga továbbra is bízik abban, hogy a háromból egyetlen egységes konföderáció alakulhat.
Az elnök hangsúlyozta, hogy beszélniük kell aktuális kérdésekről, mert a munkavállalók helyzete egyáltalán nem rózsás. Alapvetően őket sújtják a tervezett adóváltozások, az új termékdíjak, ráadásul a közszférában nagyarányú leépítést helyeztek kilátásba. Gondok vannak ugyanakkor a szociális szférában, a közoktatásban, s az is tisztázatlan, mi lesz a veszélyes munkakörökben foglalkoztatottak korkedvezményes nyugdíjával – sorolta.

A szakszervezetek kezdeményezték, hogy tárgyaljanak a jövő évi bérekről, de a kormánytól még választ sem kaptak, miközben tavaly ilyenkor már közel álltak a megállapodáshoz. Pataky álláspontja, hogy minderre reagálni kell, ezért is szerencsés, ha most elsősorban nem saját szervezeti ügyeikkel foglalkoznak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.