Az Orbán-kormány gyökeresen szakított az elmúlt húsz év gyakorlatával, amely a tárgyalásokra és a társadalmi párbeszédre épített. A „levelező tagozatos népi konzultáció” ugyanis nem valódi párbeszéd – csupán manipulációs eszköz. Erről Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke beszélt az érdekképviseletek politikai szerepéről tartott konferencián.

Nincs asztal

Pataky megfogalmazásában az átalakuló politikai mezőben az a legnagyobb kérdés, hogy a szakszervezetek milyen politikai szerepet vállalnak, kivel kötnek koalíciót, megjelenhetnek-e önálló politikai aktorként. Szerinte nem az a fő probléma, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsot megszüntették, hanem, hogy mindenfajta párbeszéd megszűnt. Márpedig a szakszervezetek arra szocializálódtak, hogy tárgyaljanak, és akcióikat is úgy szervezik, hogy utána tárgyalóasztalnál állapodhassanak meg. „Nem mi álltunk fel a tárgyalóasztaltól, hanem az asztalt szüntették meg”, tette hozzá a legnagyobb érdekképviseleti tömörülés vezetője, aki – több felszólalóhoz hasonlóan – azt javasolta, keressenek akkor más eszközöket. Igaz, ezekből nincs túlkínálat, mivel az MSZOSZ elnöke szerint politikai értelemben nem lehet hazánkban sztrájkot szervezni, legfeljebb konkrét munkahelyi konfliktusok esetén van rá mód.

Nem értenek a szóból

Krausz Tamás történész szerint viszont ebben a térségben, a félperiférián a hatalom másból nem ért, csak a sztrájkból. Történeti áttekintése szerint az elmúlt húsz évben az egész kelet-közép európai régióban tekintélyuralmi restauráció figyelhető meg; „Magyarországon neo-horthysta restauráció zajlik”. Ez az egész társadalomra érvényes, így a szakszervezetek szerepe is kezd visszazökkeni a harmincas évek pozíciójába, amikor mát nem is tárgyalnak velük.

Ami a szakszervezetek politikai szerepvállalását illeti, Krausz szerint önmagában pártot szervezni az semmi, a politikai felhajtó erő a lényeg. Nincs olyan párt, ami mögé be lehet állni, mivel nincseken baloldali pártok, ráadásul a pártok szétszaladnak, bázisuk változékony, csak a szakszervezetek mögött vannak stabil munkavállalói csoportok – és ezért egy érdekük lehet: „összekergetni őket”.

Ez a harc lesz a szívós

A szakszervezeteknek nem új, hanem a klasszikus feladataikat kell teljesítenük: javítani a munkakörülményeket, a reálbéreket, a foglalkoztatás helyzetét – mondta előadásában Tamás Gáspár Miklós filozófus. Ehhez azonban - miután szívós harcról van szó - toborozniuk kell, a legagresszívabb kampányokkal. Az utcai mozgósítás szerinte csak egy-egy akcióra elegendő, mivel ahhoz nem kell elkötelezetteség, elég a felháborodottság érzése is. Nem elegendő az utcán felülkerekedni, tette hozzá, bár biztos benne, hogy a dolgozók, az antikapitalista baloldal az utcán felül fog kerekedni. A kérdés az, hogy a munkahelyeken, a döntéshozó intézményekben is létrejön-e egy nyomásgyakorló erő.

TGM ezért döntőnek tartja a szakszervezetek szerepét a „harcban”. Ne legyen kétség – folytatta –, amikor az igazi harc elkezdődik, nem lesz kímélet. „Kíméletelen ellenfelek vannak az Országházban, az EU központjában, a Nemzetközi Valutaalapnál, a nagytőkés vállalatoknál, a polgári pártoknál”. Mint mindig, a kisebbség kezében van a legtöbb hatalom; a többség, a dolgozók erejét az adja, hogy ha a leteszik a szerszámot, megáll az élet. De ahhoz, hogy ez hatékony eszköz legyen, ahhoz egyszerűen többen kell lenni.

Határon billegünk

A szakszervezetek aktív politikai szerepet vállalnak Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szerint, és szerepük egyértelmű is - de csak addig, amíg a döntéshozók szélesen értelmezik a demokráciát. Arra kell felelni szerinte, hogy mi van akkor, ha a politikusok nem ezt teszik, azaz „mást” akarnak csinálni a klasszikus többpárti demokráciánál – Varga szerint ugyanis jelenleg a határon billegünk.