Szájer: nem akarják rejtegetni az alkotmányt
Rosszindulatúnak nevezte a fideszes Szájer József azokat a feltételezéseket, amelyek szerint rejtegetni szeretné alaptörvény-javaslatát a Fidesz-KDNP. A politikus csütörtöki cikkünkre reagált, amelyben arról írtunk, hogy az alaptörvény - az Európai Parlament néppárti frakciójának nyilvános meghallgatására készült - angol nyelvű fordításából kimaradt a Nemzeti hitvallás - preambulum - és más szövegrészek is hiányosak.
Az európai parlamenti képviselő (EP) az MTI-nek azt mondta: először egy "nyers fordítást" küldtek az EP politikusainak.
Szájer József, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője az MTI-nek kifejtette: a cél az volt, hogy minél előbb közvetlen ismeretekkel rendelkezhessenek az alkotmányjavaslatról az EP képviselői, ezért mindegyiküknek küldtek egy előzetes meghívót az ebben a témában tartandó jövő keddi meghallgatásra, amelyet az Európai Néppárt szervez.
A képviselőknek azonban jelezték - folytatta -, hogy a mellékelt alkotmányjavaslat egy "nyers fordítás", amelyet a későbbiekben, még az esemény előtt egy pontosabb szöveg követ majd.
Ez az oka annak, hogy a Nemzeti hitvallás sem került bele, hiszen az egy emelkedett szöveg, amelynek "nyers fordítása semmiképpen sem lett volna kielégítő" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy még ezen a héten kiküld az Európai Néppárt egy végleges meghívót. "Mi már továbbítottuk szerdán a néppártnak azt a szöveget, amely reményeink szerint már pontosabb" - jegyezte meg.
Szájer József - mint fogalmazott - kifejezetten rosszindulatúnak tartja azokat a feltételezéseket, amelyek bármifajta rejtegetést vélelmeznek az esettel kapcsolatban. Hozzáfűzte továbbá, hogy a szöveg minőségével kapcsolatban nem érkezett kritika.
A jövő keddi, március 29-i meghallgatás célja egyébként az, hogy az EP-képviselők minél szélesebb körben tájékozódhassanak az alkotmánytervezet szövegéről - közölte. Tájékoztatott arról is, hogy áprilisban az EP alkotmányügyi bizottságban ugyancsak napirendre kerül a téma.
(Forrás: mti.hu)