Szabó Bálint szerint a jelentés őt igazolja, Kósa volt a 'nagykereskedő'

Március 31-re a Szegedi Törvényszékre akarja idéztetni a magyar politikai elit színe-virágát Szabó Bálint, korábban MSZP-, később DK-tag, aki saját bejelentése szerint tavaly Gyurcsány Ferenc pártjából is kilépett. Szabó ellen Szili Katalin indított személyiségi jogi pert a Szegedi Törvényszéken, amelynek első tárgyalása lesz néhány nappal a parlamenti választások előtt. Szabó ezt a törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be hétfőn.

Szabó Bálint tavaly egy, a Heti Válasznak adott interjújában egyértelműsített három vezető szocialista politikust, mint akik szerepet játszottak az őszödi beszéd kiszivárogtatásában. Szabó most megismételte: ő a saját szemével látta, és saját fülével hallotta, hogy Szili Katalin, Baja Ferenc és Szekeres Imre 2006 nyarán jelen volt Rózsa-Flores Eduardo budapesti lakásában.

Szabó örömét fejezte ki, hogy most már titkosszolgálati jelentés is megerősíti, amit korábban az ő agyszüleményének tartottak, hogy a kalandor Rózsa-Flores volt a kiszivárogtatás kulcsszereplője. Ugyancsak örül, mondta Szabó, hogy Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke az ATV-ben vasárnap elismerte, hogy a publikálás előtt ismerte a hanganyagot.

Szabó a sajtótájékoztatón név szerint felszólította az ismertebb szereplőket, hogy tisztázzák saját szerepüket a történetben. Külön kiemelte Kiss Péter egykori kancelláriaminisztert, akit már korábban is arra szólított fel, hogy nyilvánosan tisztázza Rózsa-Flores Eduardóhoz való viszonyát.

Szabó szerint is „az MSZP puccsistái” szivárogtatták ki az őszödi beszédről készült hangfelvételt – csak őszerinte nem Gyurcsány Ferenc tudtával és beleegyezésével, ahogyan az Alkotmányvédelmi Hivatal által nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésben szerepel.

Kósa Lajost „nagykereskedőnek” nevezte az üzletben, Orbán Viktort pedig politikai értelemben a megrendelőnek, és a legfőbb felhasználónak, aki hazudott, amikor korábban úgy nyilatkozott, hogy csak a Kossuth Rádióban való elhangzás nyomán ismerte meg a beszédet. Be fog bizonyosodni, tette hozzá Szabó, hogy ismerte korábban is, de gyáva és hazug módon nem hozta nyilvánosságra a teljes szöveget, hanem manipulálták azt, és a háttérbe húzódva hozták nyilvánosságra.

Szabó Bálint közölte: az ügy valamennyi szereplőjét meg kívánja idéztetni a Szegedi Törvényszéken március 31-én tartandó tárgyalásra. Felszólította őket, hogy minél előbb, lehetőleg már ma nyilatkozzanak az ügyben játszott szerepükről.

Kérdésre válaszolva Szabó Bálint azt mondta: hazugság, vagy kitaláció, amit Rózsa-Flores Eduardo egy interjúban állított, amelyben közeli barátjának nevezte Gyurcsány Ferencet, Szilvásy Györgyöt és számos egyéb személyt. Szerinte Rózsa-Flores kalandor természetével összefért, hogy ilyesmivel dicsekedjék, de a titkosszolgálat figyelte őt, ezért a meglévő dokumentumok nyilvánosságra hozatalával tisztázható, hogy nem Gyurcsányékkal, hanem Kiss Péterrel, és az MSZP más „puccsistáival” találkozott gyakran.

Szabó Bálint megismételte: nem Gyurcsány Ferenc szivárogtatta ki az őszödi beszédet. Az elképzelhető, hogy folyamatában értesült a kiszivárogtatásról, mondta. Arra a kérdésre, hogy ha Gyurcsány szerinte tudott arról, hogy a beszéd a Fideszhez került, tudhatott-e arról is, hogy mikor fogják kiszivárogtatni, Szabó Bálint azt mondta, ez elképzelhető, de neki nincs erről elképzelése.

Szabó Bálint - az őszödi titkok tudója?
Budapest, 2013. május 24. Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) tagja újságíróknak nyilatkozik 2013. május 24-én Budapest XI. kerületében, ahol bizonyítékokat ígér az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos állításai bizonyítására és bejelentette, hogy a titkosszolgálatokhoz fordul az ügyben. MTI Fotó: Kovács Tamás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.