Riasztott a bringás elakadásjelző - visszadobta a KRESZ-t a kormány

Az utolsó pillanatban kihúztak a KRESZ-módosításból néhány, a kerékpárosok számára kedvező változtatást - majd a bringások tiltakozása után elhalasztották a kormánydöntést.

Nem döntött a KRESZ módosításáról szerdai ülésén a kormány - nyilatkozta lapunknak Budai Bernadett kormányszóvivő. Az elkészült előterjesztést visszautalták további tárcaközi egyeztetésre. A döntés ismételt elhalasztását kérdésünkre a szóvivő azzal indokolta, hogy „maradtak még tisztázatlan kérdések".

Felvonulók kérték

A szerdai kormányülés előtt László János, a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnöke az Országház előtt tartott tájékoztatóján kérte a kormánytól, hogy ne tárgyalja szerdán a közlekedési szabálykönyv módosítását, mert abból az utolsó pillanatban kikerült több, a bringabarát módosítás. „A múlt hét végéig a módosítás tartalmazott minden olyan elemet, amely biztosította volna a kerékpárosok biztonságos közlekedését, a kerékpározás fejlődését, de mára ezeket már nem tartalmazza" - állította az MK vezetője.

Kőkorszak

László János szerint „kőkorszaki gondoldást sugall", ráadásul életveszélyes is a szabálykönyv - a velük egyeztetett verzióból kihúzott, majd újra visszacsempészett - azon rendelkezése, miszerint „a kerékpárosoknak szorosan a járda mellett kell közlekedniük". Kikerült viszont a javaslatból az előretolt felálló (ami azt szolgálná, hogy a kereszteződésekből a bringások előbbről startolhassanak, mint az autósok). Ugyancsak kihúzták azt a passzust, amely szerint nem lesz mindenütt kötelező a kerékpárút használata.

Az elsőbbség nem elég

Azt az MK is elismeri, hogy a legtöbb követelésük (köztük az, hogy a bringások az álló kocsisort jobbról előzhessék; a gyalog-kerékpárúton közlekedők kanyarodáskor kapjanak elsőbbséget; legalizálják a bringás személyszállítást; a kerékpárúton parkoló autókat elszállíthassák; az autósokat kötelezzék, hogy jobbra kanyarodáskor az út széléhez soroljanak be akkor is, ha ott kerékpársáv van) benne maradt a kormány elé került, majd egyeztetésre visszaküldött anyagban - csak éppen a legfontosabb nem, legalábbis László János szerint.

Nagyothallók

A Népszabadság a közelmúltban számolt be arról, hogy a kerékpárosok szinte valamennyi javaslatát beépítik a KRESZ készülő módosításába. A Magyar Kerékpárosklub még 2007-ben kezdeményezte a szabályok módosítását annak érdekében, hogy a kerékpár mint jármű egyenjogúságát - sőt előnyben részesítését -, a biztonságos, akadálymentes és gyors közlekedés feltételeit megteremthessék. Követeléseik először süket fülekre találtak, de a nyáron végül mégs rábólintottak javaslataikra, azok döntő többségét beépítették a készülő előterjesztésbe.

Elakadás-jelző

A sikeresnek tűnt egyeztetések után a közlekedési tárca azt tervezte, már szeptember elsejével hatályba léphet a módosított KRESZ, de a döntés csúszott. A késlekedés láttán az MK gyanakodni kezdett, azt vélelmezve, hogy a rendészeti tárca nem támogatja a közlekedési minisztétrium elkészült javaslatá. Gyanújuk már akkor sem volt alaptalan, az egyeztetésben részt vett kerékpáros tárcaközi bizottságban ugyanis az IRM képviselője több MK-kezdeményezésű javaslatot ellenzett - köztük érdekes módon éppen azokat, amelyek végül kikerültek a szövegből. Ennek ellenére, rendészeti tárcánál arról tájékoztattak az MK gyanújára reagálva, hogy a kormány elé kerülő előterjesztés már az egyeztetéseken kialakított kormányzati álláspontot tükrözi, további változtatásra sem tettek javaslatot.

Örök rejtély

Egyelőre nem tudni, „mitől" változott mégis a szöveg az utolsó pillanatban (amikor a civileknek már nem volt módjuk hivatalosan véleményezni). A közlekedési tárca honlapján megyébként még mindig a bringásokkal egyeztetett szöveg olvasható.

Nyerésre áll a Margit-hídi csata

A kerékpárosok egy másik csatát a jelek szerint megnyertek: a Fővárosi Közgyűlés szedai döntése alapján mégis épülhet kerékpárút a Margit híd déli oldalán is. A két SZDSZ-es (Bőhm András és Lakos Imre), illetve két MDF-es (Katona Kálmán és Hock Zoltán) által jegyzett előterjesztés szerint a híd felújítása során nem csak az északi oldalon épül kétirányú kerékpárút, hanem a déli oldalon is, egy egyirányú - úgy, ahogy az a korábbi (ám a tervtanács által leszavazott) tervekben szerepelt.

- Ha ez valóban így lesz, azt is megtapsoljuk - nyilatkozta lapunknak Kürti „Kükü" Gábor, a Margit-hídi bringautakért korábban demonstráló Critical Mass (CM) főszervezője.

Kritikusok ünnepe

Küküt azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy szerdán a CM rendhagyó „demonstrációt" szervezett: a felújított Thököly úton ugyanis bringasávot alakítanak ki - amit az eddig leginkább csak tüntetéseikről, utcai felvonulásaikról ismert CM-esek tapssal honoráltak. Ez az első olyan eset, amikor a CM nem tüntet, hanem ünnepel.

Kerékpársávot ünnepelt a Critical Mass
Kovács Bence felvétele, 2009-10-14, Thököly úti bringasáv átadása, Millenáris Velodromon (XIV. Szabó József utca 3.)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.