galéria megtekintése

Szabadságharc a katonapocak ellen

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 20. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

A szaktárca cáfolja a túlsúlyos honvédekről szóló vádakat

Ha felüléssel, fekvőtámasszal és futással meg lehet védeni a hazát, akkor megnyugodhatunk, jó kezekben vagyunk – ez lehetne a konklúziója a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján a honvédek számára rendezett fizikai állapotfelmérésen látottaknak.

Szerződést bontanak azokkal, akik megbuknak a szokásos évi fizikai állapotfelmérésen, s hat hónapon belül nem tudják abszolválni a vizsgát

A szentendrei Görgey laktanyában hétfő délelőtt megjelent hivatásos katonák ugyanis sokkal inkább tűntek atlétának, mintsem az előítéletes képzelgésekben szereplő, békeidőben eltunyult katonáknak.

 

A harmincon még innen lévő honvédek homloka épp csak gyöngyözni kezdett a két perc alatt lenyomott hatvan fekvőtámasztól, alig-alig ziháltak az ugyanennyi idő alatt abszolvált 64 felüléstől, s lényegében pihenés nélkül vágtak bele a 3,2 kilométeres síkfutásba.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Míg a honvédek szorgalmasan rótták a köröket a laktanya takaros sportpályáján, két dolgot rögzíthettünk. Egyfelől azt, hogy a Magyar Honvédségnél még ma is képesek „Erőfejlesztő gép pavilonnak” nevezni a konditermet, másfelől pedig azt: ennek ellenére erősek, termetesek, izmosak a magyar katonák – legalábbis azok, akiket a hétfői sajtónyilvános állapotfelmérésre kivezényeltek.

Meg is jegyeztük Holp György ezredesnek, az Altiszti Akadémia parancsnokhelyettesének, hogy bizonyára gondosan kiválogatták a hétfői „vizsgázókat”, nehogy előnytelen fotók, vágóképek készüljenek. Az ezredes szerint azonban botorság ilyet feltételezni: nem a válogatás, hanem a jó kiképzés és a motiváltság a magyarázat arra, hogy jó kiállású, remek erőnlétnek örvend a honvédek többsége.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ebben egyébként – tette hozzá – szerepe van annak is: a sorkatonaság eltörlése nyomán ma már elsősorban olyanok öltenek egyenruhát, akik hivatásként tekintenek a katonai pályára, így ügyelnek erőnlétükre. Azok pedig, akik esetleg a munkanélküliség, a biztos bér miatt választották a honvédséget, azért „hajtanak”: szerződést bontanak azokkal, akik megbuknak a szokásos évi fizikai állapotfelmérésen, s hat hónapon belül nem tudják abszolválni a vizsgát.

– Akkor mégis mivel magyarázható, hogy a Magyar Nemzetben nemrégiben ismertetett felmérés szerint majd minden második honvéd túlsúlyos, húsz százalékuk pedig kifejezetten elhízott? – tettük fel a kérdést, ám erre a szentendrei laktanyában nem kaptunk választ. (Az elzárkózásra magyarázat lehet az, hogy manapság ugyancsak kényes téma a honvédpocak. Mint emlékezetes, egy 2012-es állami ünnepségen egy véletlenül bekapcsolva maradt mikrofonnak köszönhetően kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfő ki nem állhatja a „pocakos tábornokokat”. A felsorakozott katonákra pillantva elégedetten nyugtázta a miniszterelnök: „nincs köztük kövér, az a halálom”.)

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A felmérés kapcsán megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot. A szaktárca közleményében az áll: aggályos a felmérés, mivel az abban szereplő számok „nem felelnek meg a valóságnak”, így téves az az általánosítás is, ami szerint a katonák majdnem fele kövér lenne.

A minisztérium a túlsúlyvádakat cáfolva jelezte, hogy az utóbbi bő tíz évben jelentős sikereket értek el a katonák erőnlétét illetően. Mint írták, 2013-ban a felmérésre kötelezettek többsége kiváló teljesítményt nyújtott, a katonák csupán körülbelül két százaléka nem felelt meg a követelményeknek.

Ez pedig a tárca szerint remek eredmény, hiszen 2003-ban még a katonák egyharmada bukott el a fizikai állapotfelmérésen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.