galéria megtekintése

Szabadság tér: Orbán ezt a csatát elvesztette

48 komment


Czene Gábor

Az V. kerületi önkormányzat előzőleg lefoglalta a Szabadság teret, így végül a Magyar Tudományos Akadémia elé szerveztek politikai fórumot a megszállási emlékmű ellen tüntetők. A rendezvény után a résztvevők azért ellátogattak a Szabadság térre is. A meghívott ellenzéki pártok közül egyedül az LMP utasította vissza a felkérést.

M. Schmidt János / Népszabadság

Létérdekünk és kutya kötelességünk, hogy az Európai Unió mellé álljunk – hangsúlyozta a tüntetők képviselőjeként felszólaló Mécs Imre mintegy négyszáz-ötszáz demonstráló előtt. Sehonnai bitang ember az, aki fellép az EU ellen – jelentette ki.

Mécs Imre a szeretett, de tohonyának tartott magyar népet arra buzdította, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a vasárnapi EP-választáson, és szavazzon a demokratikus ellenzéki pártokra.

 

Szabó Tímea (PM) szerint haza ott van, ahol az emlékezet nem megosztó, hanem közös. A Szabadság téri emlékművet a fájdalom, hazugság és megosztottság szobrának nevezte. A felelősség vállalása a szabadság lényege – hangsúlyozta, és köszönetet mondott azoknak, akik több mint másfél hónapja folyamatosan tiltakoznak az emlékmű ellen.

„Mi nem felejtünk, és nem állunk félre” – fejezte be beszédét.

Ezek ugyanazok – idézte Bródy János dalának szövegét Juhász Péter (Együtt). Példaként említette, hogy a gimnáziumnak, ahol tanult, „véresszájú kommunista” igazgatója volt a nyolcvanas években. Az illetőt úgy hívják: Hoffmann Rózsa.

"Orbán Viktor ezt a csatát elvesztette, akkor is, ha felépül az emlékmű."

A Szabadság téri emlékművet – mondta Juhász Péter – nem a nép akarja, hanem a hatalom. Ilyen emlékműnek nincs, és nem is lesz helye Magyarországon. Közölte, hogy Orbán Viktort el fogják söpörni az útból, és legkésőbb az őszi önkormányzati választások után eltávolítják a szobrot – ha addig a nép nem dönti le.

Miközben Orbán Viktor a Horthy-rendszerhez akar visszatérni, „nekünk, demokratáknak az Európai Unió a példa” – állapította meg Bokros Lajos (MoMa). A Fidesz szerinte nem kétfrontos harcot vív a baloldal és a szélsőjobboldal ellen, hanem kulturális értelemben koalíciót alkot a Jobbikkal. Ennek jelképe a Szabadság téri hazug emlékmű – vélekedett.

Bokros tiltakozásra bátorította az embereket, hogy tíz vagy húsz év múlva legyen mit mondani, amikor megkérdezik, mit tettünk a lopakodó fasizmus, az irigység és a gyűlölet terjedésével szemben.

A demonstrációra Fodor Gábor, a liberálisok elnöke is eljött, de a felszólalás lehetőségét átengedte pártja ügyvivőjének, Popper Gábornak, a Szabadság téri tüntetések egyik szervezőjének.

Nem vagyunk egyedül – hívta fel a figyelmet Popper Gábor. Sorolta, hogy Magyarországon és külföldön ki mindenki tiltakozott már az emlékmű ellen.

"Ideje lenne már befűteni ennek a kormánynak is."

Az elmúlt napokban három német nagyvárosban kezdődtek szolidaritási demonstrációk, amerikai szenátorok levélben kérték a kormányt, hogy vizsgálja felül elképzelését.

Orbán Viktor ezt a csatát elvesztette, akkor is, ha felépül az emlékmű. Csak a gyengék akarják meghamisítani a valóságot. Orbán éppen azt érte el, amit valószínűleg a legkevésbé akart: erőt adott a civileknek, az ellenzéki mozgalmaknak és demokratikus pártoknak – jelentette ki Popper Gábor.

Az Európai Unió párbeszédben született – mondta Horváth Csaba (MSZP). Párbeszéd nélkül nincs szabadság, demokrácia és fejlődés. A jobboldal – folytatta – nem létező ellenfelekkel küzd, kocsmai stílusban üzenget Brüsszelnek, tiszteletet követel, de nem tisztel senkit. A baloldali demokraták békét akarnak – egymással, szomszédjainkkal és Európával.

Gyurcsány szerint a Fidesz megbecsteleníti a múltat
M. Schmidt János / Népszabadság

Ideje lenne már befűteni ennek a kormánynak is – utalt a hőségre Gyurcsány Ferenc (DK). A volt kormányfő szerint a Fidesz megbecsteleníti a múltat, és ugyanezt akarja tenni a jelenünkkel meg a jövőnkkel is. Ennél mocskosabb hatalmak is meg szoktak bukni, a mostaninak sem lesz más a sorsa. Csak az a kérdés, hogy mikor, és mit hagy maga után.

Kérdés az is – tette hozzá –, van-e önbecsülése a magyaroknak, engedik-e, hogy bármit megtegyenek velük. Gyurcsány Ferenc fejet hajtott a Szabadság téri tüntetők előtt. Mindenkit arra kért, hogy szenvedélyesen fejezze ki tiltakozását. Mert a megszállási emlékmű ügyében nem szabad langyosnak lenni.

Lovas Zoltán, az egyik szervező bejelentette, hogy az EP-választás másnapján, hétfő délelőtt petíciót visznek Áder János köztársasági elnöknek.

A meghívott pártok közül csak az LMP maradt távol. Szél Bernadett társelnök arra hivatkozott: bár „arcátlan történelemhamisításnak, politikai provokációnak" tartja az emlékművet, attól tart, hogy a rendezvény kampányeseménnyé válik.

(Meszerics Tamás, az LMP EP-listavezetője nemrég úgy nyilatkozott, hogy pártja minden vitára elmegy, ahova hívják. Kérdésünkre közölte, hogy nem lát ellentmondást: ő vitáról beszélt, Szél Bernadett viszont egy fórumon való részvételt mondott le. Meszerics szerint a kettő között van különbség.)

A rendezvény után a résztvevők egy része átsétált a Szabadság térre. Az épülő emlékművet rendőrsorfal védte. A tüntetők élőláncot alkottak, majd csoportba gyűlve skandálták: „Demokráciát!, Demokráciát!”

A demonstráció este hét órától – szintén az MTA előtt – a Freedom Party elnevezésű rendezvénnyel folytatódik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.