Szabadnap kell a vásárláshoz

Legyűrte a napsütés az áruházi akciókat az utolsó olyan hétvégén, amikor még vasárnap is nyitva lehettek a nagyáruházak és a hipermarketek. Hiába készült tegnapra számos áruházlánc vevőcsalogató, 20-30-40 százalékos akciókkal, elmaradtak a tumultózus jelenetek, sőt, a parkolók a szokásosnál is üresebbnek tűntek.
Az utolsó nyitva tartós vasárnapra időzített leértékelések marketing- és más szemponmtból is logikátlannak tűntek, de a boltok végül jól jöttek ki a dologból: nem kellett áruk garmadáján túladniuk potom áron.

– Benézek a Tescoba, megnézem mi van ott – ezzel a meggyőző mondattal pattintotta férjére két gyermekét egy harminc körüli hölgy a budaörsi Tesco és Kika közös parkolójában, erősítve azt a feltételezést, hogy szép számmal vannak olyanok, akiknek a vasárnapi boltlátogatás inkább időtöltés, mint szükséges elfoglaltság.

– Mostantól szabadnapot kell majd kivennem, ha vásárolnék egy kanapét, vagy ideges rohanás lesz az egész szombatom – mondja Károly, a fiatal gyógyszerész, aki hetek óta bútorboltokban tölti a vasárnapjait. Hamarosan költöznek az új házukba, most válogatják azokat a bútorokat, melyek között a következő évtizedekben élnek majd a gyerekekkel. – Hétfőtől szombat délig dolgozom a patikában, a vasárnap volt az egyetlen nap, amikor normálisan nekifeszülhettem a bútor-kérdésnek. Ha elmagyarázza valaki, miért jó ez, felterjesztem valami tudományos fokozatra – húzza fel magát. Meséli, a Kika eladója pont arról panaszkodott neki, hány ezressel visz haza kevesebbet a vasárnapok nélkül.

A Tesco butiksorán számos olyan üzlet van, amelyek nyitva lehetnének a törvény szerint, de mivel a hipermarket bezár, ők is erre kényszerülnek. Akárcsak az éttermek, amelyekre nem vonatkozik a kényszerű zárás, de mivel vendégeik a Tesco vásárlói közül kerültek ki, két hét múlva már ők sem nyitnak ki. – Soha nem voltam még ilyen szomorú egy szabad vasárnap miatt – mondja meglehetősen dühösen az egyik büfé bérlője. – Hét napos nyitva tartásra írtam az üzleti tervemet. Erre kalkuláltam ki az áraimat, ennek tudatában vettem fel hitelt a konyha korszerűsítésére, s erre vettem fel a dolgozókat is – sorolja a vállalkozó, aki a hó elejéig hat alkalmazottnak adott munkát. – Mind törekvő, kiváló emberek! Egyiküknek a hó elején kellett felmondanom. Magamnak is alig tudtam megmagyarázni – tette hozzá.

A fővárosi Aréna Plázában viszont vasárnap elképesztő volt a tömeg. – Nézd csak, drágám, úgy jönnek ide az emberek, mintha kötelező lenne! Költik a pénzüket! Csak azt az egyet nem értem, milyen kormány az, amelyik ennek nem örül, és ez ellen dolgozik – szólt oda egy jól szituált ötvenes úr a feleségének arra utalva, hogy ez volt az utolsó telt házas vasárnap a bevásárlóközpontban. Mostantól hétnaponta kiürül majd a pláza.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.