galéria megtekintése

Szabad utat adott a kormány a Balaton-part szétveréséhez

14 komment


Hargitai Miklós

A költségvetéssel egy időben benyújtott, így kevés figyelmet kapó törvénycsomag egyik elemeként egy olyan kormányzati módosító is a parlament elé került, amely fellazíthatja a balatoni partszabályozás előírásait. Ez nemcsak az eddigi illegális partfeltöltéseket legalizálhatja, hanem az új beruházásoknak is szabad utat adhat. A lépés igazi ajándék a vizes világbajnokság szervezőinek.

A Balaton-törvény jelenleg kategorikusan megtiltja a tómeder csökkentését, a partvonal megváltoztatását és a tómederbe benyúló állandó építmény létesítését. A korlátozás elvben hatékonyan védi a tavat, a valóságban viszont

az utóbbi években rendszeresen figyelmen kívül hagyták és hagyhatták az előírásokat,

Balatonfenyvesen például zavartalanul építhettek a tóba 500 méter mélyen beékelődő óriásmólót. A kormány azonban most jogilag is megkönnyítené a partvonal átalakítását: a területrendezési törvények módosításáról benyújtott törvényjavaslatban úgy változtatnák meg a Balaton-törvényt, hogy a jövőben ne legyen szükség a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervekre.

 

Ezek a dokumentumok garantálták, hogy csak olyan beruházások valósulhassanak meg, amelyek az eredeti partvonal helyreállítását szolgálják. Ezek helyett ezután

csupán úgynevezett partvonal-szabályozási tervet kell készíteni, amelynek kötelező tartalmi elemei kikerülnek a törvényszövegből.

(A partvonal-szabályozási tervek korábban jórészt az illegális feltöltések megszüntetéséről szóltak, és rögzítették, hogy bármilyen egyéb változtatást csak a környezeti célokkal össz­hangban lehet megvalósítani). Ráadásul a meglévő vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek előírásait sem kell betartani kiemelt beruházások esetén, vagyis például a tervezett vizes világbajnokság tervezett balatoni létesítményeinél.

Zavartalanul épül a balatonfenyvesi óriáskikötő
Zavartalanul épül a balatonfenyvesi óriáskikötő
Szabó Miklós / Népszabadság

Egy lapunk által megkérdezett, névtelenséget kérő vízügyi szakember szerint a vízpart-rehabilitációs tanulmányterveket a legtöbb település elkészítette, de annak nincs nyoma, hogy a kormány elvégezte volna a dokumentumok kötelező felülvizsgálatát – enélkül viszont nehéz kideríteni, hogy mi a valódi kormányzati szándék a tóparttal. Bizonyos viszont, hogy

továbbra sem kívánják érvényesíteni azt az alkotmánybírósági döntést, amely alapján mindenhol garantálni kell a belterületi partszakasz 30 százalékának szabad bejárhatóságát.

Ehhez egyébként legalább száz ingatlant kellene kisajátítani.

Az AB által előírt lépéshez a kártalanítási szabályokat már az előző ciklusban meg kellett volna alkotni, de azok máig hiányoznak a jogszabályból. Bekerült viszont a törvényszövegbe a Balaton kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések közé Balatonakarattya, amit bizonyára örömmel lát majd Matolcsy György: a jegybankelnök felesége a nemrég önállóvá vált település polgármestere. A településen egyébként a közelmúltban az MNB-alapítványok vettek meg egy volt MÁV-üdülőt.

Vizes vb – mindent szabad

A költségvetési vita árnyékában módosítja a kormánytöbbség a vizes vb megrendezéséről szóló törvényt is, immár harmadszor. A 24 milliárdról 80 milliárdra drágult beruházás teljes szerződésállománya (a kivitelezés és a lebonyolítás is) „halasztást nem tűrő, kiemelkedően fontos közérdek célját szolgáló szerződésnek” tekintendő ezentúl, azaz a közbeszerzési eljárásokban a jogorvoslatra való tekintet nélkül is lehet szerződést kötni.

A javaslat megengedi, hogy a legalacsonyabb ár legyen az egyetlen értékelési szempont, emiatt­ például a környezeti károkkal nem kell foglalkozni – noha az ilyen típusú értékelést az építési beruházásokról szóló kormányrendelet tiltja. Új helyrajzi számokkal bővül a törvény hatálya alá tartozó ingatlanok köre, és a kormány arra is felhatalmazást kap, hogy ha valamelyik kijelölt versenyhelyszínt pótolni kell, sürgősséggel alkothassanak új településrendezési szabályokat a létesítményfejlesztéshez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.