Stumpf: Meg kellett volna állítanom Giró-Szászt!

Több tanú, köztük Stumpf István alkotmánybíró kihallgatásával folytatódott az úgynevezett UD Zrt.-per. Az egykori politikai elemző vitába keveredett a vádlottak padján ülő Dávid Ibolyával, amiért a korábbi MDF-elnök belekeverte őt az ügybe. Stumpf ugyanakkor Giró-Szász András kormányszóvivőt is bírálta.

Stumpf István jelenlegi alkotmánybíró, korábbi kancelláriaminiszter, Pettkó András volt MDF-es, majd független országgyűlési képviselő és Hock Zoltán, az MDF volt elnökhelyettese, majd a pártból kizárt volt országgyűlési képviselő tanúmeghallgatásával folytatódott kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon .

- Rosszul esett, hogy belekeveredtem egy olyan dologba, amelyhez semmi közöm nincsen - mondta a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Stumpf István jelenlegi alkotmánybíró, akit tanúként hallgattak ki abban a perben, amelyben Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és egykori frakcióvezetőjét, Herényi Károlyt személyes adattal való visszaéléssel vádolják.

Az akkor a Századvég Alapítvány elnökeként, politikai elemzőként dolgozó Stumpf Istvánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy 2008-ban nyilvánosságra került az UD Zrt. egyik vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti, ismeretlen módon lehallgatott telefonbeszélgetés felvétele; erre hivatkozva állította sajtótájékoztatón a volt MDF-elnök, hogy ellene és pártja ellen törvénytelen adatgyűjtés indult, melynek hátterében S. állt. A sajtóban később megjelent, hogy az S. monogram Stumpf Istvánt takarja.

Stumpf István a per keddi tárgyalásán többször elmondta: a beszélgetés rá vonatkozó része nem valós. Az alkotmánybíró arról is beszélt: nem tudott arról, hogy Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány akkori munkatársa, jelenlegi kormányszóvivő tanácsokat adott Almássy Kornélnak, aki akkor Dávid Ibolyával szemben az MDF elnöki posztjáért indult. Sőt, sokáig azt sem tudta, hogy Almássy indul a posztért - tette hozzá. Mint mondta, ha tudott volna róla, hogy Giró-Szász tanácsokat ad neki, akkor biztos, hogy éles vitába szállt volna munkatársával, ahogy fogalmazott, "megpróbálta volna leállítani", arra hivatkozva, hogy ez nem tesz jót a Századvég elemzői karakterének.

A tárgyaláson Stumpf István és Dávid Ibolya között vita bontakozott ki, Stumpf bírálta Dávid Ibolyát, amiért a neve belekeveredett az ügybe, és szerinte "egy telefont megért volna", hogy ne a sajtóból értesüljön a történtekről, ráadásul akkor személyesen közölhette volna, hogy nem igaz, ami a telefonbeszélgetésben elhangzott. Dávid Ibolya pedig azzal érvelt, hogy "nem saját kútfőből készült a hangfelvétel", és az elhangzottak beleillettek az akkori események sorába.

A további tanúk közül Pettkó András egykori MDF-es országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy rendkívüli frakcióülésen lejátszották a felvételt, amelyen mindenki megdöbbent, és többen kérték Almássyt a jelöltségtől való visszalépésre.  Pettkó András elmondta azt is: eleinte nem tudott arról, hogy Giró-Szász András tanácsokkal segíti Almássyt.

Hock Zoltán volt elnökhelyettes elmondása szerint is csak a párton belül tudta, kik Almássy segítői. Mindkét volt MDF-es politikus azt mondta: szerintük Almássyt nem választották volna meg elnöknek, erre nem volt esélye. Pettkó András szerint szoros eredmény alakult volna ki, de ez nem lett volna elég a poszt elnyeréséhez Almássynak, Hock Zoltán szerint pedig Almássy legfeljebb 30-40 százalékos eredményt tudott volna felmutatni a jelölt Dávid Ibolyával szemben.

A vádirat szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítette az MDF 2008. őszi tisztújításán elnökjelöltként indulni kívánó Almássy Kornélt. Dávid Ibolyát a személyes adattal visszaéléssel mellett kényszerítéssel is vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.