galéria megtekintése

Stumpf figyelmeztette az Orbán-kormányt

11 komment


Csuhaj Ildikó

Nem érdemes zsákbamacskát árulni, a jogállamiság érvényesülése – amelynek garanciája az Alkotmánybíróság minősége – nemzetpolitikai ügy – mondta kedden Stumpf István az Európa és Magyarország, illeszkedés vagy kiválás címmel rendezett konferencián az Alkotmánybíróság súlyáról egy korábbi Orbán-kijelentés parafrázisaként.

Az alkotmánybíró a Pénzügykutató Zrt. rendezvényen Alkotmányos jogállam vagy politikai szabályozás címmel tartott előadást, és ezúttal mérsékelten kritikus volt a fideszes alkotmányozó hatalommal szemben, beszélt például a politikai döntéshozók és az Alkotmánybíróság közötti súlyos konfliktusokról, és a döntéshozók haragjáról, a „pofátlan” végkielégítések ügyéről is. Az alkotmányozó hatalom döntéseinek tiszteletben tartása fontos, ha nem ezt teszik, az anarchiát idézhet elő. De az is anarchiához vezethet, ha az alkotmányozó hatalom olyasmivel írja tele az alaptörvényt – egyéni érdekek okán –, hogy az megszűnik mérce és norma lenni – figyelmeztetett.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Orbán egykori kancelláriaminisztere méltatta az 1990 és 1998 között Sólyom László vezette Alkotmánybíróságot, emlékeztetve, hogy a rendszerváltás hajnalán nagyon fontos szerepet játszott a jogállami kultúra megteremtésében, de szerinte nem véletlen, hogy van olyan alkotmánybíró társa, aki a joguralom „imádata”, az alkotmánybírósági túlhatalom ellen szólalt fel. Stumpf szerint elérkezett az idő, hogy az alkotmánybírák „lejöjjenek az Olümposzról”, és ne csak „füstjelekkel üzenjenek” a bírói társadalomnak.

 

Stumpf azzal már valószínűleg a demokratikus ellenzéknek üzent, hogy jogállamot nem lehet jogállam ellenében megvalósítani, azaz nem jogállami eszközökkel nem lehet elzavarni az aktuális hatalmat. Azzal pedig vélhetően a kormánynak, hogy emlékeztetett az alaptörvény nemzeti hitvallásának egyik bekezdésére, amely szerint Magyarország közreműködik az európai egység megteremtésében. „Alkotmánysértést követ el, aki ezt nem tartja be” – hangoztatta. Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel kapcsolatban felidézte, hogy Orbán szuverenisták és föderalisták közötti háborúról beszélt, és elárulta, az alkotmánybírák között jelenleg többségben vannak azok, akik azt gondolják, hogy az alaptörvény a kizárólagos mérce, és ezt nem befolyásolhatja, hogy Brüsszelben, illetve Strasbourgban mi történik.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Stumpf egyensúlyra törekvő bírálataival szemben Lengyel László közgazdász, politológus, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a bevezető előadásában még arra figyelmeztetett, hogy igazi döntést kell hozni: akik a Kelet mellett döntenek, azt hiszik, hogy a hatalmuk örökké tart, akik viszont a Nyugat mellett, azok tudják, hogy előbb-utóbb lesz demokratikus megméretés. A rendezvény házigazdája a '30-as évekhez hasonlította a hatalom működését, szétvált utakról beszélt Szekfű Gyulát és Hóman Bálintot említve.

Martonyi János, az Orbán-kormány volt külügyminisztere a maga részéről azt mondta, Közép-Európának el kell felejtenie az illeszkedési kényszert, Párizst, Berlint, Moszkvát egyaránt. Az Európai Unióról azt mondta, Magyarország érdeke, hogy a britek bent maradjanak, és nem csak a humoruk miatt. A multikulturalizmust el kell kerülni, mert nem működik, a „valóságos” menekültek befogadására egy erős identitású Európa lehetne alkalmas.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A konferencián Surányi György volt jegybankelnök és Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere is azon a véleményen volt, hogy a 2 százalékos gazdasági növekedés a rossz negyedéves adat ellenére is teljesíthető, de a súlyos szociális és intézményi feszültségek oldására nem alkalmas.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.