Strasbourgi rovó a sátoraljaújhelyi börtön embertelenségéért

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden egyhangú ítéletében megállapította, hogy a magyar állam megsértette az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) ügyvédje által képviselt Csüllög Zsigmonddal szemben - közölte a bizottság szerdán az MTI-vel.

A kérelmező két évet töltött - "embertelen körülmények között" - a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön úgynevezett különleges biztonságú körletében úgy, hogy az elhelyezésével szemben hatékony jogorvoslat nem volt számára elérhető. A strasbourgi bíróság ítéletéből egyértelműen következik, hogy a hazai különleges biztonságú körleteket át kell építenie az államnak, javítania kell a fogvatartási körülményeken és a jogorvoslati lehetőségeken is - áll az MHB közleményében. 

Csüllög Zsigmond azért fordult a strasbourgi bírósághoz, mert a különleges biztonságú körlet zárkájában nem volt természetes fény, elkülönített vécé, állandóan videokamerával figyelték, és szinte semmilyen személyes tárgyat nem tarthatott magánál. Kifogásolta azt is, hogy izolálták a külvilágtól, egyszemélyes zárkában kellett a büntetését leülnie, látogatóival kizárólag üvegezett kabinon keresztül találkozhatott. A zárkán kívül kezét-lábát minden alkalommal megbilincselték, még az orvosi és fogorvosi vizsgálatokon sem vették le testéről a kényszerítőeszközöket.

A strasbourgi bíróság a fogvatartás összes körülményét megvizsgálta, és azokat embertelennek és megalázónak értékelte. A bíróság nem talált egy olyan indokot sem, amely alapján ezt az embertelen bánásmódot jogosnak tarthatta volna. Különösen súlyosnak értékelte, hogy a legszigorúbb bánásmódot két évig alkalmazták a kérelmezővel szemben - írta az MHB.

A közlemény szerint Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje kiemelte: „a bíróság kimondta azt is, hogy a magyar hatóságok önkényesen jártak el, amikor egyszer sem közölték Csüllög Zsigmonddal a szigorú fogvatartási körülmények indokait. A kérelmező ugyanis indokolás hiányában az elhelyezésével és annak meghosszabbításaival szemben nem tudott hatékony jogorvoslattal élni. Erre viszont az Emberi Jogok Európai Egyezménye mindenkit feljogosít.”

A Magyar Helsinki Bizottság hosszú évek óta több hazai és nemzetközi fórumon hangsúlyozza, hogy a magyarországi különleges biztonságú körletekre vonatkozó szabályok nem felelnek meg az európai emberi jogi normáknak, sem az embertelen, megalázó bánásmód tilalmára vonatkozó, sem pedig a hatékony jogorvoslathoz való jog követelményének. A strasbourgi bíróság döntése alapján ez a kritika megalapozott - írta a bizottság.

Csüllög Zsigmondot 2006-ban bűnszervezetben elkövetett emberölés előkészülete miatt öt év fegyházra ítélték.

Börtöncella Sátoraljaújhelyen
Börtöncella Sátoraljaújhelyen. A legtöbben inkább Nyugat-Európában töltik le a büntetésüket
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.