galéria megtekintése

Strasbourgba tartanak a menekültek ügyével

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 12. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Jogerős bírósági döntés erősítette meg a jogvédők korábbi aggodalmát: szeptember 15. óta jószerével egyetlen menedékkérő sem számíthat tisztességes eljárásra Magyarországon. Két bangladesi menekült ügyében ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.

Végigvitte a hazai menekültügyi eljárást két bangladesi férfi esetében a Magyar Helsinki Bizottság. A bangladesi menekültek azon kevesek közé tartoznak, akik szeptember 15-én a frissen megnyitott röszkei tranzitzónában jelentkeztek, és azonnal menekültstátust kértek. Vagyis eleget tettek a kormány által olyan sokat emlegetett feltételnek, azaz nem a zöldhatáron illegálisan jöttek Magyarországra.

Sokra azonban nem mentek vele, mert a kérelmüket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal elfogadhatatlannak minősítette – idézte fel az esetet lapunknak Zádori György, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa. A jogvédők segítségével a két bangladesi menekült bíróságra vitte az elutasító határozatot arra hivatkozva: a hivatal egyáltalán nem vizsgálta, hogy Szerbia számukra olyan biztonságos harmadik ország lenne, ahol számíthatnak ügyük tisztességes elbírálására, valamint emberhez méltó elhelyezésre és ellátásra.

De azzal sem nagyon törődött senki, hogy útjuk során esélyük sem volt máshol menedékkérelmet benyújtani, mert a görög, a macedón és a szerb hatóságok leginkább csak átutaztatják a migránsokat, és nem foglalkoznak velük érdemben. A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság első nekifutásra osztotta a Magyar Helsinki Bizottság aggályait, és új eljárásra utasította a bevándorlási hivatalt.

 

Csakhogy a hivatalban másodjára is ugyanaz a döntés született: a bangladesiek kérelme – miután a kormány rendelete szerint biztonságos Szerbiából jöttek – elfogadhatatlan. Igaz, próbálták a határozatot legalább indokolni, ám Zádori szerint egészen cinikus módon. Hivatkoztak például arra, hogy egy szerb jogvédő szervezet szerint az ország csatlakozott az ENSZ menekültügyi egyezményéhez, és öt esztendeje van menekültügyi törvény is.

Röszke, tranzitzóna. A jogvédők által patronált két bangladesi menekült a jogszabályoknak megfelelően itt jelentkezett
Röszke, tranzitzóna. A jogvédők által patronált két bangladesi menekült a jogszabályoknak megfelelően itt jelentkezett
Veres Viktor

Csakhogy a folytatásról megfeledkeztek, ugyanis a dokumentum szerint Szerbiában gyakorlatilag nem működik a menekültügyi ellátórendszer, ráadásul a migránsok sokszor atrocitásoknak, durva, embertelen bánásmódnak vannak kitéve. A szegedi bíróság egy másik tanácsát a hivatalnak már sikerült meggyőznie, a felülvizsgálati kérelmet elutasították, a két férfi pedig – a hivatalos tájékoztatás szerint önként – elhagyta a tranzitzónát.

A két bangladesi fiatalembert a szerbek először nem akarták visszaengedni, de később megkönyörültek rajtuk, máskülönben a kerítés Szerbia felé eső oldalán levő néhány méter széles magyar területen ragadtak volna – mondta el Zádori. A szerb hatóságok emberségesek voltak, hiszen a visszafogadásról szóló államközi egyezmény alapján Magyarország úgy senkit nem küldhetne vissza Szerbiába, hogy kilöki az illetőt a drótakadály túloldalára.

A jogvédők szerint az alapvető probléma, hogy a bevándorlási hivatal és a bíróság is tökéletesen figyelmen kívül hagyja az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága országjelentését, amelyből világosan kiderül: a menekültek számára Görögország, Macedónia és Szerbia egyáltalán nem tekinthető biztonságosnak. Zádori állítja, hogy a jelenlegi gyakorlattal Magyarország nem tesz eleget a nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségeinek.

A kiutasítással azonban a konkrét ügynek még nincs vége, mert a Magyar Helsinki Bizottság meghatalmazást kapott a két bangladesi fiatalembertől, hogy a nevükben panaszt nyújtson be az emberi jogi bírósághoz. Ezt Zádori tájékoztatása szerint hamarosan meg is teszik. A jogvédő biztos benne, hogy nyerni fognak, mert a strasbourgi esetjogból más nemigen következhet. Igaz, amire ítélet születik, még sok embertől tagadják majd meg a magyar hatóságok a tisztességes eljáráshoz való hozzáférés lehetőségét – tette hozzá Zádori.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.