Staudt Gábor okozhat Tarlósnak gondokat

A Jobbik a 27 éves Staudt Gábort, a párt egyik alapítóját és országgyűlési képviselőjét indítja a főpolgármesteri címért az októberi önkormányzati választásokon.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor szerdai sajtótájékoztatóján a párt döntését azzal indokolta, hogy Budapesten nem csak politikai, hanem  generációs váltásra is szükség van.

A Jobbik abban bízik, hogy Staudt Gábor személyével olyan változások történhetnek, amelynek révén Budapest "minden magyar fővárosa" lesz, szemben az elmúlt időszakkal, amikor a város egy "szűk klikk hatalomtechnikai játékszere" volt - fejtette ki a politikus.

Mint ismeretes, a politikus hivatali visszaélés és becsületsértés bűntette miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója ellen. A Jobbik négy, bizottsági tagnak delegált országgyűlési képviselőjének – köztük Staudt Gábornak – C típusú átvilágítása után a Nemzetbiztonsági Hivatal utódszerve, az AH megállapította, hogy a képviselők nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Balla Gergő, Endrésik Zsolt, Schön Péter és Staudt Gábor ugyanis  korábban kapcsolatban állt a Magyar Gárdával. Staudt Gábor az ügy miatt az adatvédelmi biztoshoz fordult, kérve a négy politikusról kiadott szakvélemények nyilvánosságra hozatalát és az egész rendszer felülvizsgálatát. Ezt követően a politikust egyeztetésre hívta Pintér Sándor belügyminiszter, ahol Staudt panaszt nyújtott be a tárcavezetőnél Balajti László tevékenységével összefüggésben.

Vona Gábor kijelentette: az elmúlt húsz évben nem volt még arra példa, hogy egy parlamenti frakció tagjai nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek volna. Ráadásul a Jobbik képviselőinek esetében vélt és feltételes módban megfogalmazott indokok alapján jelentették ki mindezt. Összehasonlításul a C típusú átvilágításon Horn Gyula és Medgyessy D-209 Péter is minden további nélkül átment.

Staudt Gábor egyébként Budapesten született, azóta is a XXII. kerületben élt. A Jobbik honlapján közzétett életrajzában fontosnak tartotta megemlíteni, hogy szülei sem a rendszerváltás előtt, sem azóta nem voltak párt-, vagy egyéb politikai szerveződés tagjai.

Staudt a Kempelen Farkas Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója lett. Az egyetemen aktív tagja volt a kar hallgatói önkormányzatának, sőt 2005-ben Hallgatói Önkormányzatának elnöki tisztét is betöltötte.
2002-ben a XXII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat tagjává választottak, azóta is az.

2006-ban a Jobbik Magyarországért Mozgalom önálló listáján jutott be a XXII. kerület önkormányzatának képviselő-testületébe.

2007-ben fejezte be a jogi egyetemet, melyet követően azóta is ügyvédjelöltként dolgozik.

Vona Gábor nyilatkozik pártja jelöltje, Staudt Gábor mellett
Budapest, 2010. július 7. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (j) a Clark Ádám téren tartott sajtótájékoztatóján jelenti be, hogy a Jobbik a 27 éves Staudt Gábort, a párt egyik alapítóját és országgyűlési képviselőjét (b) indítja a főpolgármesteri címért az októberi önkormányzati választásokon. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.