Soros pénzén szidta Lázár az első Orbán-kormányt

Lázár János az élére állt annak a harcnak, amely a külföldi támogatásokból, a Fidesz szerint az ellenzék pártpolitikai céljainak kiszolgálására tevékenykedő civil szervezetek ellen irányul. A 444.hu cikke azonban megvilágítja: Lázár nem volt ellensége a külföldi pénzeknek, ha saját magáról volt szó.
Már Gyurcsányt szidja 2006-ban
Már Gyurcsányt szidja 2006-ban
Kurucz Árpád / Népszabadság

Amint arról beszámoltunk, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vitatott jogi megalapozottságú ellenőrzés-sorozatot indított a Norvég Civil Alap pályázatain nyertes civil szervezeteknél. Lázár János sokszor nyilatkozott a témában, gyakorlatilag arcává vált a civilek megregulázására tett kísérletnek.

A 444.hu beszámolója szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem mindig volt ellensége a külföldi forrásokból működő szervezeteknek. 2000 áprilisa és 2001 januárja között ugyanis tagja volt a Magyar Helsinki Bizottság fogda- és börtönfigyelő programjának.

Ez idő alatt a friss diplomás Lázár emberi jogi megfigyelőként járt börtönökben és rendőrségi fogdákban. Sok más aktivista mellett az ő közreműködésével született meg a „Kettős Mérce – Börtönviszonyok Magyarországon” című jelentés, amely kritikai megállapításokkal illette az első Orbán-kormány felügyelete alatt álló büntetés-végrehajtási intézményeket.

A Helsinki Bizottság programját a Soros Alapítvány támogatta, a tanulmánykötet megjelentetéséhez a Soros Alapítvány, a szintén Soros pénzelte Nyílt Társadalom Alapítvány és a Világbank járult hozzá.

Lázár János fogda- és börtönlátogatásai idején alkalmanként 8000 forintnyi adómentes ösztöndíjat kapott.

A portál megkereste a Miniszterelnökség sajtóosztályát, de nem kaptak választ. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.