Somogyi pert nyert Almássy ellen

Jogerősen pert nyert magánvádlóként Somogyi Zoltán politikai elemző Almássy Kornéllal, az MDF egykori elnökjelöltjével szemben. Almássy a bíróság szerint elkövette a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségét, amikor 2009. november 13-i közleményében zsarolással vádolta Somogyit az úgynevezett UD-ügyben.

A bíróság szerint Almássy Kornél „az eljárás során két – egymást kizáró – védekezéssel élt. Egyrészt azzal, hogy a „sérelmezett tényállítás” valójában nem is Somogyi Zoltánra vonatkozik, másrészt azzal, hogy valóban vonatkozik Somogyira. Ezen az ellentmondáson túl a bíróság lefolytatta a bizonyítási eljárást, és megállapította: ha a zsarolás vádja mégiscsak vonatkozik a politikai elemzőre, akkor azt Almássy semmivel sem tudja alátámasztani.

Ugyanakkor a bíróság „enyhítő körülményként értékelte a vádlott ténybeli beismerő vallomását, az időmúlást, büntetlen előéletét, valamint azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik”, ezért Almássyt megrovásban részesítette, s felszólította, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől. A volt politikusnak ötezer forint bűnügyi költséget kell megfizetnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.