Sólyom gratulál a rendőröknek: fellélegezhet az ország

Sólyom László köztársasági elnököt ma délelőtt telefonon tájékoztatta Bencze József országos rendőrfőkapitány arról, hogy elfogták a cigányok ellen tavaly óta folyó támadások gyanúsítottjait. Az államfő gratulált a rendőrség szakszerű és eredményes munkájához. Sólyom László hozzátette: a feltételezett elkövetők letartóztatása után az egész ország fellélegezhet, visszatérhet a nyugalom és a törvényes rendbe vetett bizalom a támadásoknak kitett területeken.

Bajnai Gordon kormányfő szerint a letartóztatások remélhetőleg véget vetnek "ennek a borzalmas ámokfutásnak". Ám a gyilkosok elfogása nem enyhíti a gyászt, amit az áldozatok miatt az ország érez. "Ez a gyilkosságsorozat a Magyar Köztársaság békéjébe és biztonságába vetett hitet rendítette meg". Köszönet illeti valamennyi nyomozó hatóságot és rendőrt, akik részt vett a felderítésében. A kormányfő közölte: minden lehetséges anyagi, szervezeti és erkölcsi támogatást megadnak a rendőrségnek, hogy szavatolni tudja az ország és az emberek biztonságát.

Az MSZP azt reméli, a mai letartóztatások nyomán véget érhet a félelem, és a véget érhet a szégyen is. A cigány családok félelme és az egész ország szégyene - írta a rendőrségi akció hírére reagálva Lendvai Ildikó az MSZP frakciójának nevében.

A Szabad Demokraták Szövetsége üdvözli, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a terrorelhárító szolgálat segítségével elfogták a hat halálos áldozatot követelő, roma honfitársaink ellen elkövetett támadások feltételezett elkövetőit - áll a párt közleményében.

Augusztus 20-ika az ország születésnapja, augusztus  21-ike pedig a fellélegzés és a megnyugvás napja lehet - reagált az elfogására Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Reméli, hogy az igazságszolgáltatás elmegy a „demokrácia végső határáig” és a lehető legkeményebb büntetést szabja ki az elkövetőkre.

Az ország roma lakosságát és minden olyan jóérzésű honfitársunkat megnyugvással tölti el az elfogások híre, akik azt szerették volna, ha végre megoldódik ez az ügy - mondta a fővárosi cigány önkormányzat elnöke, Makai István.

Egy új kezdet, a félelem és gyűlöletmentes Magyarország megteremtésének alapjait jelentheti a gyanúsítottak elfogása, ezért köszönet jár a rendőrségnek - reagált az elfogásra az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Kolompár Orbán. A roma vezető soron kívüli egyeztetést kezdeményez Bajnai Gordon miniszterelnökkel a társadalmi béke alapjainak, a cigányság valós integrációjának megteremtése érdekében.

A szélsőségeket, a szélsőséges szervezeteket ki kell rekeszteni a társadalomból - mondta ifj. Kozák János, az OCÖ elnökhelyettese, a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Szerinte az OCÖ megfontolja, hogy levélben kéri Sólyom Lászlót egy országos cigány kerekasztal összehívásának kezdeményezésére, amelyen a parlamenti pártok is képviseltetnék magukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.