Mások mellett Stumpf István alkotmánybíró, Erdő Péter bíboros („civilben” kánonjogász), Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője is megkockáztatta a demonstratív jelenlétet Pálinkás József MTA-elnök és a magyar jogtudós társadalom színe-java társaságában.

Sólyom eddig az Akadémia levelező tagja volt, a májusi közgyűlés választotta rendes taggá. Az új akadémikusnak a szokások szerint egy éve van a székfoglaló előadás megtartására, ami az esetek többségében inkább protokolláris és nem tudományos esemény. Sólyom székfoglalóját azonban komoly szakmai és politikai érdeklődés kísérte, részben a téma – Normahierarchia az alkotmányban –, részben az egykori AB-elnök jogtudósnak a jelenlegi alaptörvénnyel kapcsolatos kritikus viszonya miatt.

Ahogyan az akadémikus az előadás bevezetőjében utalt rá, tankönyvi tétel, hogy az alkotmányos előírások között nincs erősorrend, „minden rendelkezés egyenrangúan áll a törvények felett”. Ugyanakkor mégis vannak látható különbségek – sőt ezeket olykor maga az alkotmány rögzíti –, és ezek az eltérések valamiféle hierarchiát sugallnak. Magyarországon ennél egyértelműbb a helyzet, hiszen az Alkotmánybíróság az elmúlt két évtizedben a döntéseivel világos hierarchiát hozott létre az alapjogok között, és számos eseti állásfoglalást – a halálbüntetéssel vagy az abortusszal kapcsolatban például – innen vezetett le (ez volt az a bizonyos láthatatlan alkotmány, amely „a napi politikai érdekek szerint módosított írott alkotmány fölött lebegett”).

Sólyom László szerint az AB arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alkotmány ideológiamentes, azaz nem az alkotmány (valójában nem is létező) értékrendjére, hanem az alkotmányszövegben szereplő alapjogi értékekre kell hivatkozni a döntéseknél, jogivá téve és ezzel semlegesítve a politikai vitákat.

Az előadó a történeti előzményektől eljutott egészen a kortárs alkotmányjog egyik legizgalmasabb kérdéséig, az alkotmányellenes alkotmánymódosítások problematikájáig, illetve az alkotmányvédő alkotmánybíróságok és a módosító parlamentek (nem csak Magyarországon ­megfigyelhető) harcáig. Mint rámutatott, ezeket a csatákat sokszor történelmi kényszerek, például a jogilag nehezen követhető tempójú változások váltják ki – mint például Indiában vagy Törökországban –, Magyarországon viszont nem volt ilyen külső kényszerítő erő, itt a kormánytöbbség szubjektív alkotmánykritikája élezte ki a konfliktust.

– Alighogy hatalomra került a kormány, 2010-ben az állami pénzügyek teljes területén kizárta az Alkotmánybíróság illetékességét, vagyis a kormányzati működés egyik legfontosabb zónájában gyakorlatilag felfüggesztette az alkotmányt – fogalmazott Sólyom László, emlékeztetve rá, hogy a lépést a végkielégítésekre visszamenőlegesen kivetett 98 százalékos különadó „megvédésének” szándékával indokolták. Miután a drasztikus beavatkozásra az AB mindössze egymondatos közleménnyel reagált, az Orbán-kabinet ezután rendszert csinált belőle, hogy az alkotmányellenesség miatt megsemmisített rendelkezéseket – nem csak a különadóval kapcsolatban – beépítette az alkotmányba, folyamatosan tágítva az „alkotmánymentes szabad szféra” határát. – Az alkotmánysértő szabályok alkotmányba emelése nyomán a társadalom kiszolgáltatottá válik, az Alkotmánybíróság pedig nem tudja ellátni alkotmányvédelmi feladatát – szögezte le Sólyom, azt is hozzátéve: a jelenlegi konstrukcióban már nem az AB az alkotmányvédelem legfőbb szerve (hiába áll ez az alaptörvényben), hanem a felülbírálhatatlan szabályokat meghozó Országgyűlés, ami semmiképpen sem vezethető le az alaptörvényből.

Előadása végén az akadémikus tett még egy meghökkentő észrevételt: szerinte a ’89-es alkotmány formailag csupán alkotmánymódosítás volt, tartalmilag viszont új, jogállami alkotmány, az alaptörvény viszont – a lényegi tartalmát megváltoztató módosításokig – csak formailag számított újnak. Az új alkotmány tehát nem az alaptörvény elfogadásakor, hanem az AB hatáskörét korlátozó és az alkotmányellenes rendelkezéseket visszacsempésző módosítások meghozatalakor született meg, jogilag erősen vitatható körülmények között.