Sokkolták a Magyar Nemzetet

– Ne hozzon kínos helyzetbe! – hárított a Magyar Nemzet kiadójának ajtajában a Nemzet egyik vezetőségi munkatársa, aki annyit azonban elárult, hogy a szerkesztőség tagjait derült égből villámcsapásként érte a mai esemény. Hozzátette viszont, hogy a korábbi hetek sajtónyilatkozatai után várható volt, hogy valami készül.

A lap munkatársai a kollégáknak kijáró tisztelettel, de többnyire elutasították az érdeklődésünket, ugyanakkor annyit elárultak, hogy rendkívül meglepte őket a mai hír. Volt azonban olyan is, aki jobban értesült, csak annyit kért, hogy a nevét ne írjuk le. Szerinte a szerkesztőségen belül két verzióval számolnak. Az egyik, hogy a „Habony-kör" átveheti a lapot Simicskától. A másik verzió, hogy Simicska a saját embereit nevezi ki vezetőnek – ezt házon belül csak a lap „szélesgáborosodásaként" emlegetik, ami szerinte azért ijesztő verzió, mivel a szerkesztőségben az a meggyőződés terjeng, hogy Simicska megőrült.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Kora délután forrásunk úgy vélte, a szerkesztőség fele tarthat Simicskával. Délutánra, miután napvilágot láttak Simicska minősíthetetlen hangú nyilatkozatai, már azon a véleményen volt, hogy a szerkesztőség zöme nem menne vele. Igaz, szerinte minden az anyagiakon múlik, jó pénzért talán maradnának az oligarcha mellett tollforgatók. Forrásunk elmondta, hogy a kollégáknak a Magyar Nemzetnél eddig is igen komoly rugalmasságot kellett felmutatniuk.

– Átlagosan négy cikkemből kettőt tiltottak le – mondta a nekünk névtelenül nyilatkozó nemzetes, aki hozzátette: az esete annyiban speciális, hogy külsős, beszámlázó munkatárs volt, azaz a napi szerkesztők nála nem tudtak úgy beleszólni a munkájába, mint a belsősöknél.

Ott szerinte inkább fideszesnek kellett lenni, és érezni, hogy kiről mit szabad megírni, ami szintén nem volt egyszerű, mivel nem voltak konkrét iránymutatások, hogy ki vagy melyik vállalkozás védett. – Előfordult, hogy két napig dolgoztunk egy nagy összeállításon, mire az egyik lapvezető letiltotta azt, mondván: Hát nem tudtátok, hogy az adott cégről nem szabad írni?

Ami minden újságíróban közös: Simicskát soha senki sem látta az Üllői úti épületben. Sőt, a főszerkesztő Liszkay Gáborhoz is csak igen ritkán jutottak be.

Fél három körül a Magyar Nemzet lemondott vezetőségi munkatársai, így Gajdics Ottó, Szerető Szabolcs és Csermely Péter közösen távoztak a szerkesztőségből.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A lemondott szerkesztők közül Élő Gábor maradt csak az épületben. Fél négy körül érkezett D. Horváth Gábor korábbi főszerkesztő-helyettes, majd a pénteki napon kinevezett új főszerkesztő – akiről az a hír járja a házon belül, hogy eddig lényegében ő volt a „szakma" a lapnál.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.