galéria megtekintése

Csendben dúl a mutyi L. Simon régi ismerőseinél

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 08. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

L. Simon László holdudvara szemmel láthatóan nem zavartatja magát a költő-államtitkárhoz kötődő botrányoktól. Egy L. Simon által létrehozott alapítvány a napokban ugyanúgy juttatott bő 16 millió forintnyi közpénzt a régi ismerősöknek, ahogyan a legelső, elhíresült esetben történt.

Az L. Simon László által életre hívott Velencei-tavi Kistérségi Alapítvány több százmillió forint EU-s pénzt nyert a kápolnásnyéki Dabasi–Halász-kastély rekonstrukciójára. E fejlesztés nyilvánosságát kívánta biztosítani egy meghívásos jellegű pályázattal, amelyet az L. Simon kabinetfőnökeként megismert Hornyák Tibor egykori munka- és üzlettársa, Kisfalvi Gábor, illetve az általa képviselt Ifjúsági Médiakultúráért Alapítvány tulajdonában álló cég, a Shortcut Communications nyert meg.

Épp úgy, mint azt a tendert, amelyet az államtitkár vezette fejlesztési tanács írt ki még 2013 nyarán, és amelyre L. Simon csak hozzá – és egymáshoz – köthető cégeket hívott meg.

Most is valami hasonló történt.

 

Az L. Simon-féle alapítvány a Shortcut mellett ezúttal is meginvitálta a Kortárs Média Kft.-t; utóbbi cég közbeszerzési pályázatot a nyilvános adatbázis szerint kizárólag a Hornyák vezette Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.-nél nyert, igaz, ott három alkalommal is. A harmadik meghívott vállalkozás a Young and Partners, a Fidesz-frakció egykori kabinettitkárának, Kuna Tibornak a cége, amely csaknem hússzorosára növelte éves forgalmát 2009-es indulása óta.

Az expanzió különösen a 2010-es kormányváltás után vett nagy lendületet, amikor a Közgép, a Miniszterelnökség és számos minisztérium mellett a kormány stratégiai partnerei is a Young and Partnersszel dolgoztattak.

Kuna cége és az L. Simonhoz közel álló Shortcut feltűnően sokszor versenyezhetnek egymással szemben zárt, meghívásos állami pályázatokon.

Október 2-án például már a Young and Partners nyert meghívásos jellegű közbeszerzésen a Shortcut ellen a Nemzeti Kommunikációs Hivatal kiírásán. Feladata a Várkert Bazárhoz kapcsolódó PR-, kommunikációs, marketing- és sajtófigyelési feladatok ellátása lesz. A harmadik meghívott ebben a körben szintén egy régi ismerős érdekeltsége volt: Skultéty Tamás családi vállalkozása.

L. Simon László a Várkert Bazár egyik átadásán. Nehéz zavarba hozni
L. Simon László a Várkert Bazár egyik átadásán. Nehéz zavarba hozni
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Skultéty a természettudományi-műszaki kutatással és fejlesztéssel foglalkozó Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője volt 2011-től, amíg pár hónapja nem került a Nézőpont-csoporthoz tartozó Kutatópont Kft. élére. Az 1990-es évek második felében a Hallgatói Önkormányzatok Országos Képviseletének elnöke volt, és akkoriban L. Simonnal és Hornyák Tiborral is együtt tevékenykedett hök-tisztségviselőként.

Mindezt az teszi különösen figyelemreméltóvá, hogy a Skultéty vezette állami cég pályázatain szintén többször bizonyult szerencsésnek a Shortcut Communications. Vagyis a Szijjártó Péter külügyminiszter barátjának számító Kuna Tibor cége mellett egyfelől az L. Simon kabinetfőnökéhez köthető vállalkozást hívták versenyezni, nem először, másfelől annak a Skultétynek a cégét, aki állami vezetőként több alkalommal is foglalkoztatta a Shortcutot.

A Kuna-cég az öldöklő verseny eredményeként egy 24 millió 841 ezer forintos megbízást nyert el. Huszonötmillió forint fölött már nyílt pályázatot kellett volna hirdetni. Így azonban meg lehetett őrizni a verseny meghitt, ismerősi légkörét.

Az az eljárás, amelynek során most az L. Simon-féle alapítványtól bő 16 millió forint – döntő részben közpénz – került az államtitkár holdudvarához tartozó Shortcut Communicationshöz, július végén indult. Azokban a napokban, amikor kirobbant a barackmagügy, amelynek során az államtitkár letagadta saját cégét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.