Ezrek és ezrek szavaztak a bohócforradalomban

Véget ért a bohócforradalom szavazatvisszavonós része, a tüntetők elindultak a Sándor palotához. Frissítve

Sok ezren vesznek részt az Alkotmány utcai bohócforradalomban. A szervezők – természetesen bohócruhába öltözve – mindenkit arra kértek, hogy őrizzék meg a rendezvény békés jellegét. Különös tekintettel arra, hogy egyes jelzések szerint provokátorok felbukkanására is számítani lehet.

A tömeg pfújolással fogadta a bejelentést, hogy a szervezőkhöz eljutott információk szerint a demonstrációra igyekvő buszok közül többet is feltartóztattak. Taps és nevetés volt a válasz arra a figyelmeztetésre, hogy az erős UV-sugárzás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat „narancsságra” riasztást adott ki.

A bohócnak maszkírozott emberek fel-alá sétálnak, a karneváli hangulaton csak a helyenként feltűnő árpádsávos jelképek és zászlók rontanak. Az utca egyik végén alkalmi szavazófülkéket állítottak fel: a bohócforradalmárok az előre gyártott cédulák kitöltésével itt vonhatják meg bizalmukat a Fidesz-KDNP-től. Az urnáknál hosszú sorok kígyóztak.

A végeredmény: 19561 szavazat, bohócország bohócszasvazásán ennyien vonták meg a bizalmat az Orbán-kormánytól. Az intereneten azonban még százával jönnek a szavazatok.

Kattintson a képre, galéria nyílik!

„Én marha ezekre szavaztam, többé soha!” – tartja magasba saját gyártású transzparensét egy férfi. A jelenlévők közül sokan járhatnak hasonló cipőben. A hangszórókból Orbán Viktor egyik korábbi – még ellenzékben elmondott – beszéde szól. A bohócforradalmárok közül annak idején valószínűleg sokan megéljenezték a végét: „Hajrá, Magyarország!, Hajrá, magyarok!” Ováció helyett most füttykoncert jön, aztán a kórus: „Orbán, takarodj!”

Este hét órakor szónoklatokkal folytatódott a bohócforradalom az Alkotmány utcában. Előtte azonban a demonstráció résztvevői egyperces néma csenddel emlékeztek meg a június 16-án kivégzett Nagy Imre miniszterelnökről és társairól.

A felszólalók az Orbán-kormánytól elszenvedett sérelmeket sorolták, valamint azokat az intézkedéseket, amelyek csorbítják a demokratikus alapjogokat és a szociális biztonságot. Mivel ezekből módfelett sok van, a szónoklatok is hosszúra nyúltak. Volt, aki lemondásra szólította fel az Orbán-kormányt, másvalaki úgy ítélte meg: ha a fideszes parlamentnek joga van visszamenőleges hatállyal módosítani a törvényeket, akkor az állampolgárok is megtehetik, hogy utólag módosítanak a szavazatukon.

Mire esküdtetek fel: a demokrácia vagy Orbán diktatúráájnak megvédésére? - kérdezte egy nyugállományú rendőr alezredes.

A szervezők ismét bejátszották Orbán Viktor egyik – mint kiderült: 2007-es – beszédét, de a dobhártyaszaggató dudálás, sípolás és pfújolás miatt a szövegből semmit nem lehetett érteni. A hangfelvételt követően ezt skandálta a tömeg: „Hazaáruló!”

Felszólalt többek között Seres Mária, a Civil Mozgalom vezetője is, aki Mátraverebély polgármesterként csökkentette saját fizetését. Arra buzdította a parlamenti képviselőket, hogy kövessék a példáját.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

„Bohócnak öltöztem, de nem vagyok bohóc. És nem engedem, hogy annak nézzenek” – mondta Kónya Péter, aki azzal számol, hogy a most megkezdődött folyamat őszre fog beérni. Ismeretes, hogy a rendőröket behívták szolgálatra, feltételezések szerint azért, hogy ne tudjanak jelen lenni a csütörtöki demonstrációkon. Kónya bejelentette: az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul, arra kérve az ombudsmant, vizsgálja ki, hogy a berendelések ügyében nem történtek-e parancsnoki túlkapások.

A bohócforradalom fáklyás felvonulással folytatódik: a tömeg kevéssel fél kilenc előtt elindult a Sándor-palota felé.

Rendőrök figyelik a rendőröket

Közben lezajlott az autós demonstráció is: kétszáz autós dudálta végig az Andrássy utat szerda délután, a szakszervezetek tüntetésén. Négy szakszervezeti konföderáció tagszervezetei - rendőröktől vegyészekig - zászlókkal, transzparensekkel vonultak a Hősök terére, "Hivatásunk védelmében", "A köztársaságért! Érted, értem, értünk", "El a kezekkel a korkedvezménytől" feliratokkal. Többen bohócnak öltöztek be, a bohócforradalom alkalmából, az egyik furgon tetején egy komplett installációval mutatták be az Orbán-kormány hozzáállását a munkavállalókhoz: egy Orbán-bábu láncon tartja a munkás bábukat.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) többek között a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése és a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen tiltakoztak, tárgyalásokat követelnek a kormánytól.

A tüntetők erős rendőri biztosítás mellett vonultak, többek között térfigyelő kamerákkal kísérték őket a rendőrök - többek között saját kollégáikat. A felvonulás rendben lezajlott, kisebb dugókat leszámítva; a tüntetők később csatlakoztak a bohócforradalomhoz.

Így lett a forradalom

„Mindenkit várunk, aki úgy érzi, a jelenlegi kormány bohócot akar csinálni belőle! Az Alkotmány utcában felállított szavazófülkékben a hatalom valódi birtokosa, a nép nevében, mondjuk ki együtt, hogy elég volt!” – magánemberként hirdetett bohócforradalmat Árok Kornél és Kónya Péter, a korábbi rendvédelmis tüntetések két főszervezője. Az elnevezés Orbán Viktor gúnyos megjegyzésére utal: a miniszterelnök a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen közölte, hogy az általa komolytalannak tartott követeléseket továbbítja a „bohócügyi államtitkárához”.

A szervezők az úgynevezett szociális konzultáció lezárulása utáni napra, június 16-ra jelentették be a demonstrációt. Azt kérték, hogy mindenki bohócnak maszkírozva jöjjön a Parlamenttel szemben lévő Alkotmány utcába: az is, aki eleve nem támogatta a Fidesz hatalomra jutását, és az is, aki bizalomvesztés miatt, visszamenőleges hatállyal visszavonná a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatait.

Senkit ne tévesszen meg a magabiztosság látszatát mindig őrző miniszterelnök fellépése: a hatalom egyáltalán nem veszi félvállról a bohócforradalmat. A Honvédelmi Minisztérium és a katonákat képviselő Honvédszakszervezet szükségesnek tartotta, hogy közös közleményben ítélje el a „politikai megmozdulást”. (Előzőleg néhány szakszervezeti vezető is elhatárolódott az akciótól. Kónya Péter így reagált: reméli, a tagság ennek ellenére csatlakozni fog a kezdeményezéshez.)


Visszavonják a Fideszre adott szavazatukat
Budapest, 2011. június 16. Bohócsipkás és jelmezbe öltözött katonák, tűzoltók és rendőrök gyülekeznek az Alkotmány utcában, ahova déltől "bohócforradalmat" hirdetett két szakszervezeti vezető. Délután négy szakszervezeti szövetség is utcára vonul, autós figyelemfelhívó demonstrációt tartanak tizenöt megyeszékhelyen, négy megyeközpontban pedig tüntetések lesznek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.