galéria megtekintése

Sok rossz, kevés jó az iskolákban

2 komment


Doros Judit

Lelkesek voltunk, úgy éreztük, végre történik valami, s ha elegen leszünk, ki tudunk harcolni változásokat. Nyíltan ugyan senki nem mondta, hogy ne csatlakozzunk a pedagógussztrájkhoz vagy ne támogassuk a nyílt levelet, de azért a tankerületi igazgató annyit megjegyzett, hogy ő a mi helyünkben nem hurcolná meg az iskola nevét. Akkor már ott lebegett a levegőben, hogy a tagiskolánk felső tagozatát megszüntetik, mert a szomszéd falucskában nincs elég gyerek. Értettünk a szóból, háttérbe vonultunk, hátha cserében megmarad a tagiskola, de sajnos nem így lett – mondja az igazgató. Egy észak-magyarországi faluban beszélgetünk vele és két tanárral arról, milyen változásokat hozott az elmúlt tanév. Az itteni tantestület szinte teljes létszámban csatlakozott a miskolci hermanosok nyílt leveléhez, s a Tanítanék Mozgalomhoz, de azt kérik, a nevüket ne közöljük: a kistelepüléseken rettegnek a tanárok, hogy elveszítik az állásukat.

Tanévzáróra készülő tanárok
Tanévzáróra készülő tanárok
Korsós Viktor

Szavaik szerint noha a kormány a bürokrácia csökkentését ígérte, az utóbbi hónapokban az eddiginél is több lett a papírmunka. Az igazgató már semmit sem írhat alá önállóan, de minden kis ügyről vaskos beszámolót kell készítenie és beküldenie a tankerületi igazgatóhoz. – Amit eddig két órában és két oldalban meg lehetett írni, arra 10-15 oldalt és napokat kell szánni – mondja.

 

A kémiatanár szerint nemcsak üres lózung, hogy rosszak az új tankönyvek. Tényleg rosszak, de a következő tanévre sem rendelhettek mást, csak ezeket. – Az még hagyján, hogy helytelenül írnak le egy képletet, arra még ráfoghatjuk, hogy nyomdahiba. De amikor elrontanak egy definíciót, felcserélik az elem és a vegyület fogalmát, akkor ki tudnám tépni a hajamat. Most az van, hogy bizonyos témaköröknél otthon dolgozok ki feladatsorokat, ragasztgatunk a könyvbe, füzetbe, áthuzigáljuk a helytelen képleteket a könyvben, s van, amikor azt kell mondanom a gyerekeknek, hogy ehhez a részhez ne vegyé­tek elő a tankönyvet, csak azt tanuljátok meg, amit az órán elmondtam – panaszkodik.

Furcsa felfogása van a kormányzatnak az alapfokú művészeti nevelésről is – mondja az intézményhez tartozó zeneiskola egyik tanára. Az önálló zeneiskolákban egy gyerek egy főnek számít, az általános iskolák keretein belül működő, ugyanazt oktató zeneiskolában viszont egy gyerek csak fél gyerek: a létszámot el kell osztani kettővel, s csak felerészük után kapják a normatív támogatást, sőt az év végi jutalomtankönyvre is ötven százalékkal kevesebb keretet kaptak utánuk: kétszáz forint helyett százat.

Nem örülnek a kormány azon új ötletének sem, hogy az elsősöknek és másodikosoknak harmincperces órákat tartsanak. – A tanítók többsége érzi, mikor fárad el egy hat-hét éves, ezt különösebb szabályzók nélkül figyelembe veszik, s olyankor változtatnak az óra menetén, pihentető részeket iktatnak be. A harmincperces órák csak összezavarják a napi rutint – mondják.

S hogy történt-e kedvező változás is az elmúlt tanévben a tanártüntetések hatására? Egyértelműen a mozgalom sikerének tudják be, hogy mára nincsenek kifizetetlen fűtésszámlák, azokat rendezi a Klik. Az igazgatónak végre nem kell filléres dolgokért hetekig könyörögnie, mert havi ötvenezer forintot kapnak eszközökre, hirtelen kiadásokra.

Hosszú-e a nyári szünet?

Több pedagógusnak is feltettük a kérdést, vajon nem lenne-e könnyebb dolguk, ha rövidülne a nyári szünet, és hosszabb lenne a tanév, így ugyanis kevesebb óraszámban kellene tanítaniuk. Volt, aki szerint van ráció ebben a felvetésben, hisz Európa számos országában kevesebb szünetet adnak. Ott azonban figyelnek arra, hogy se a pedagógus, se a diák ne égjen ki túlságosan, ne használódjon el. Rövidebb-hosszabb szüneteket iktatnak be év közben, a francia gyerekek szerdánként nem járnak iskolába, az pihenőnap. A magyar viszonyok között egy hosszabb tanév nem garancia arra, hogy ennek fejében nem zsigerelik ki még jobban az oktatás szereplőit – mondták, s emiatt a megkérdezettek zöme elutasította ezt a lehetőséget.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.