Sok pályázat, kevés pénz

Magyarország a beadott pályázatok számát és értékét tekintve is a tizenhatodik helyezést érte el a tagországok között az EU kutatás-fejlesztésre kiírt, tavaly zárult hétéves pályázati ciklusában – tette közzé a projektek ellenőrzéséért európai szinten felelős KPMG. A beadott 7391 magyar pályázat közül 1500 nyert.

Az Európai Unió kutatás-fejlesztési támogatási programjának 2014-ben zárult körében 278 millió eurót nyertek el magyar projektek. A hétéves ciklus alatt az EU 37,348 milliárd eurót osztott szét a pályázók között Európaszerte. A magyar pályázatok mintegy 20,3 százaléka nyert, ami csaknem megegyezik az EU-s átlaggal (20,5 százalék), de a megpályázott támogatásnak csak 15 százalékát sikerült elhozni, szemben a tagországok 19,2 százalékos átlagával. „Ennek hátterében az állhat, hogy az itthon megpályázott kutatás-fejlesztési projektek fajlagos nagysága csak megközelíteni tudta az EU átlagát, tehát a következő ciklusban helye lehet a korábbinál merészebb fejlesztési projekteknek” – fejtette ki lapunkhoz eljuttatott közleményében Cserháti Gábor, a KPMG illetékese.

A magyar pályázatok Budapest-centrikusak voltak: a fővárosból pályázó intézmények adták a sikeres projektek 68,5 százalékát, s elvitték az elnyert 278millió euró több mint 70 százalékát. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egymagában 113 sikeres pályázatot adott be, és 22,5 millió euró támogatást nyert, míg a Közép-európai Egyetem (CEU) 62 sikeres pályázattal csaknem 26 millió euró támogatáshoz jutott. (Ö. Z.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.