Sok diák undorodik a büdös és koszos iskolai vécéktől

Négy felső tagozatos diákból egy kerüli az iskolai vécét, az alsó tagozatosoknál 17 százalék ez az arány – derült ki egy felmérésből, melyet nem is ezzel a céllal készített az egyik tisztítószert gyártó cég. A kutatás szerint a piszkos és büdös mellékhelyiségek riasztják el a gyerekeket.

A kutatás eredményeit bemutató közlemény szerint a kérdezőbiztosok a magyarországi általános iskolák tanulóinak „ismeretét és véleményét vizsgálták a személyes és közvetlen környezetüket érintő higiéniás kérdésekről". A felmérésből többek között kiderül, hogy higiéniás ismeretek oktatása az iskolák 86 százalékában része a tananyagnak, a gyerekek többsége kezet mos, ha hazaér, vagy ha használta a vécét. Ugyanakkor ez sokkal ritkábban történik meg, ha az iskolában vannak. Ez azzal is magyarázható, hogy egyáltalán nem keresik fel a rossz állapotban lévő toaletteket.

A Domestos gyártója egy éve indította el azt a programját, melynek keretében a termékeik utáni bevétel egy részét az iskolai mosdók felújítására fordítják. Az Unilever a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal együttműködve futtatja a programját, a kutatást pedig a jelentős állami megrendelésekkel bíró Nézőpont-csoport egyik cége végezte.

Az Unilever közleményében egy gyerekorvost is megszólított. Varga Károly szerint „a vizeletürítés hiánya a hólyag rendes fejlődését gátolja. (...) A széklet visszatartása székrekedést, gyulladásokat okozhat, sőt növeli a daganatok kialakulásának veszélyét".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.