SMS-ben üzentek: törölte a járatait az Orangeways

Nem indít járatokat és nem fizeti vissza az utasok pénzét az egyik fapados busztársaság, az Orangeways. Azokat, akik interneten megvették a jegyüket, SMS-ben értesítették, hogy nem indul a buszuk. Van aki Erdélybe, van aki Prágába nem tud elutazni.

A busztársaság budapesti jegypénztáránál egész nap méltatlankodó, tanácstalan emberek voltak. Többen panaszkodnak arra, SMS-ben kaptak értesítést arról, hogy törölték a járatukat, de a pénzüket nem akarják visszaadni.

Telefonon nem elérhetők, visszajöttünk, hogy a pénzünket visszakérjük, de a kasszában ötezer forint van, nem kapjuk vissza a pénzünket, rendőrséget hívtunk - erről panaszkodott az egyik utas a Tényeknek.

A pénztárosnő az utasokkal még beszélt. A Tények kérdéseire azonban már nem akart válaszolni, később bezárkózott és elbújt.
A cég honlapján az utazási feltételek között megtaláltuk azt a pontot, amely biztosítja a társaságnak, hogy szinte bármi is történik, az utasnak nem jár kártérítés, azt írják, hogy az üzemeltető csak akkor köteles megtéríteni a késésből, vagy a járat elmaradásából származó kárt, ha azt szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta. Tehát ha nem sikerül bizonyítani a cég rosszhiszeműségét - és a legtöbb eset valószínűleg ilyen - akkor nem jár kártérítés.

Az utasok attól félnek, hogy a cég becsődölt, vagy hogy csalás áldozatai lettek. Az interneten ugyanis a társaság még mindig hirdeti a járatokat, miközben több olyat is töröltek, amelyről a honlapjukon azt állítják, megteltek. A rendőrség is vizsgálja az ügyet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.