Sláger a parlamentben: nagykoalíciós korlátozás

A kezdeményező Kóka János által javasolt 180 helyett 90 nap lehet a két országos kereskedelmi rádiófrekvencia pályáztatását vizsgáló eseti bizottság mandátuma, miután az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága hétfőn támogatta az ezzel kapcsolatos felvetést.

Cser-Palkovics András (Fidesz) módosító indítványa egyöntetű támogatást kapott, akárcsak a képviselő azon felvetése, hogy hagyják el a testület létrehozataláról szóló országgyűlési határozat preambulumát. Nem kapott ugyanakkor többséget Répássy Róbert (Fidesz) azon indítványa, hogy változzanak a tíztagú testület belső arányai: az MSZP eggyel kevesebb, a Fidesz pedig eggyel több - egyaránt négy - képviselőt delegálhasson, akárcsak a vizsgálandó kérdések körének módosítására tett kezdeményezése.

Múlt kedden kezdődött meg a testületet létrehozó országgyűlési határozat javaslatának általános vitája a törvényhozásban; a testület - a kezdeményező Kóka János (SZDSZ) szerint - egyebek között arra keresné a választ, hogy kötöttek-e háttéralkut a pályázat elbírálása során az MSZP, a Fidesz, illetve az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) delegáltjai, és ha igen, az milyen tartalmú volt.

Október végén meghozott döntésében - az addigi birtokosokkal szemben - két új pályázónak ítélte oda a következő hét esztendőre az országos kereskedelmi rádiós jogosultságokat médiahatóság. A döntés módját kifogásolva másnap lemondott tisztségéről Majtényi László ORTT-elnök.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.