galéria megtekintése

Simonka tagad és imádkozik, nehogy egy muszlim kaparintsa meg a lányát

Kedd késő délután, a mezőkovácsházi művelődési központban tartott kampányfórumon állt nyilvánosság elé Simonka György fideszes képviselő azután, hogy hétfőn kiderült: a Központi Nyomozó Főügyészség nem cáfolta a hírt, amely szerint még a nyáron házkutatást tartottak újkígyósi házánál, illetve felesége szüleinél. A kampánygyűlést megelőző sajtótájékoztatón feltehettük Simonka Györgynek azt a kérdést, hogy volt-e házkutatás az ő vagy bármelyik családtagjának házában. A fideszes képviselő a még hétfőn kiadott nyilatkozatára hivatkozva megismételte: a lakásukon nem volt házkutatás. Újfent politikai lejáratásnak minősítette az ügy nyilvánosságra hozatalát, és azt mondta: nem kíván ehhez asszisztálni.


Reviczky Zsolt / Népszabadság

Nincs tudomása arról, hogy akár vele, akár munkatársa, rokona, családtagja üzleti ügyeivel kapcsolatban nyomozást folytatna a Központi Nyomozó Főügyészség – válaszolta következő kérdésünkre. Őt egyetlen hivatal sem tájékoztatta ilyenről. Nem tud arról, hogy más ügyekben nyomoznának hozzá kötődő személyekkel kapcsolatban. Hozzátette azonban, hogy ez egy olyan ország, ahol az emberek feljelentik egymást, és vizsgálatok folynak. Nem tudom, hogy van-e ügy egyáltalán, és azt sem tudom, hogy honnan származik ez az információ. Mivel a nyilatkozata arról szólt, hogy az újkígyósi házában nem volt házkutatás, rákérdeztünk: hogyan lehet, hogy újkígyósi ház nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. Simonka azt felelte: mindenki tudja, hogy a négy és fél éves kisfiával és a másfél éves kislányával abban a házban él.

 

A Hír TV és az Index kérdéseire Hadházy Ákos LMP-s politikus állításait butaságnak minősítette, és újfent kijelentette: egyik újkígyósi címen sem volt házkutatás, amit az újságíró a szomszédok információira hivatkozva említett, továbbá sohasem találkozott a kecskeméti NAV-nyomozókkal, és azt sem tudja, hol van Kecskeméten a NAV Regio­nális Bűnügyi Igazgatósága.

Később a lakossági fórumon a széksorokat megtöltő Fidesz-szimpatizánsokat mind Simonka, mind Kocsis Máté arra biztatta: mindenkit szólítsanak meg, senki ne maradjon otthon! A Fidesz nem mondja meg, ki hogy szavazzon, csak menjen el, és nyilvánítson véleményt.


Reviczky Zsolt / Népszabadság

Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester főként a Nógrádi Györgytől ismert rémítő adatokat mondta fel, Simonka viszont érzelmi húrokat pendített meg. Elmesélte: esténként minden idegszálával arra törekszik, hogy hazaérjen a gyermekeivel való közös imádkozásra. Amikor összebújva imádkoznak négy és fél éves fiával és másfél éves lányával, időnként arra gondol:

lehet, hogy 15 év múlva az ő kicsi lányát elviszi egy muszlim ember harmadik feleségnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.